2011. április 29., péntek

Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén

Már régóta kacérkodtam ezzel a kötettel, de csak az interneten láttam, sosem akadt a kezembe. Végül egy kedves barátnémnál megláttam a polcon, és tüstént lecsaptam rá. Jól tettem.

Kovács András Ferenc is egy azok közül, akinek verseit Weöres Sándor műveihez szokták hasonlítani. Ha valaki ma Magyarországon gyerekverset ír, ez a párhuzam nehezen elkerülhető, de nyakra-főre alkalmazva elég kétes dicsőség. Mindegy, KAF kiállja a próbát, és nem Weöres oldalvizén, hanem saját jogán ír remek verseket. Egyébiránt, például alábbi versét olvasva, még érthető is az összevetés, de azért ne erőltessük, ezek a versek úgy jók, ahogy vannak.

Ringató

Horgas öreg venyigén

kúszik az esteli hold:
lágy levegőbe a szél 
fátyolos illatot old.

Száraz eperfa fölé 
szállnak a barna nyarak:
ringat a csend pihegő
csillagot és madarat.

Égi madár, aludjál, 
fénypihe-párna neszel: 
selymes idő, suhanó
csillagok álma leszel...

Olvasom boldogan, egyelőre inkább én, ezek a versek már nagyobbaknak valók, kritikustársam még nem értékeli úgy a nyelvi leleményt, az erdélyi helynevek és tájszók hozta új rímeket, az hommage-okat és áthallásokat, annál inkább a versek dallamát, sodrását, lüktetését. Aki ilyet leír Tibeti gyermekdal című versében, hogy „Szépen kérlek, Nagy Hódémon,/Ne fújj át rozzant bódémon”, az nálam már tuti befutó.

Takács Mari illusztrációi vidám kíséretet biztosítanak a versekhez - már annak, aki kedveli ezt az elnagyolt-festvevolt-foltonfolt stílust. Nekünk bejön. A kötet harminc év gyerekverseit foglalja magába, hét ciklusba rendezve – a szerkesztés is KAF munkája, mint egy érdekes interjúból kiderül –, kellemesen böngészgethető, szép ívű gyűjtemény.

És szerencsére nem is egyet tartalmaz kedvenc versformámból, a limerickből:

Süket holló 

Élt a skót Felföldön egy holló.
Szófukar volt, sőt: nagyothalló!
Ha jött egy jó varjú,
s szólt hozzá: „Hauvarjú?” – 
Annyit se vágott rá, hogy: „Helló!”

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése