2011. május 28., szombat

Bartos Erika: Százlábú

Bartos Erika műveit sokan nem szeretik. És még többen igen. És ebben a többségben rengeteg a gyerek. Maradjunk tehát annyiban: Bartos Erika manapság jó eséllyel megkerülhetetlen.

Előrebocsátom, hogy én az első táborba tartozom, kritikustársam a másodikba, ez talán zsenge kora számlájára írható. De Keresztanyu meglepett bennünket egy verseskötettel, amelyet halovány bűnbánó pillantással kísérve adott át, és csak annyit mondott hozzá: "Nekünk bevált."

Tulajdonképpen nekünk is. Kató szereti, fellapozza, kéri, ha nem is ez a kedvence, de gyakran olvassuk. Őt nyilván nem zavarja, hogy a rajzok primitívek. Sőt. Ha megnézzük a "Krétarajz" című vershez tartozó képet, rájövünk, hogy a művésznő, aki maga illusztrálja könyveit, tulajdonképpen úgy rajzol, mint a gyerekek az aszfaltra. Illetve nem is: ahogyan a felnőttek rajzolnak a gyerekeknek az aszfaltra. Ráadásul színes, és minden csupa mosoly, hát Istenem, miért is ne?

A versek részben a mai városi gyerekek világát tematizálják, részben színsoroló, a hét napjait tanító stb. tanköltemények - de találunk köztük az orvos vagy a szemüvegviselés pozitív hatásairól győzködő opuszokat is.

Ami engem leginkább bánt, az az írónő tökéletes impotenciája - már ami elsősorban az időmértékes verselést illeti. Egészen egyszerűen nem értem. Az ember az ujján számolta ki anno irodalomórán, vagy húzogatta a tá-ti-tiket a szótagok fölé, nemde? Hú, inkább nem is idegesítem magam. Azért idézek (a "Tavaszköszöntő" című versből, de nem csak ez bicsaklik meg):

Véget _ér_ álma az erdei sünnek, Koppan a földre a régi dió stb.

Megoldási javaslat: kicsit át kell írni az inkriminált részeket. Egy-két szót behelyettesíteni egy rokonértelmű, a ritmusba illeszkedő másikkal, és máris pofás kis verseket kapunk. Agytornának sem utolsó.

Ízelítőül egy vers, amely kellően hosszú, hogy mindenki képet alkothasson a kötet általános jellegéről:

Hókotró

Narancssárga hókotró,
erre jár, ha nagy a hó.

Hatalmas a lapátja,
a sok havat letolja.

Berregve és morogva
Út szélére lehordja.

Hint az útra homokot,
Fehér havon láthatod.

Leszór egy kis kupaccal,
Ne csússz meg a kocsiddal.


A Bartos Erika-jelenség margójára még: noha ezzel a kötettel megbékéltem, a didaktikus mesekönyvsorozatok tagjait nem szívesen látnám a könyvespolcunkon. Itt vers van és versillusztráció, egységben az erő, de ez a műfajból bőven elég. Azt hiszem, egy életre.

2 megjegyzés:

  1. Bartos az egyetlen szerző a gyerekkönyvtárunkban, aki nálam is kiveri a biztosítékot. Megszabadulni viszont nem lehet tőle, mert szerzeményének tulajdonosa nagyon szereti. Igaz, a mi egyetlen könyvünk a nevezetes író tollából (ír még író tollal?) nem versezetekkel ingerel, de százhetvennegyedszer el- és felolvastatni velem valószínűleg kimeríti a szülőkínzás még kevéssé jól dokumentált fogalmát :S

    VálaszTörlés
  2. No igen, volt már alkalmam belepillantani egy-két prózai művébe, és a szöveg "egyszerűsége" valóban illeszkedik a képekéhez, de a gyerekek többsége tényleg rajong érte (hogy biztassalak, állítólag úgy hároméves korig), én ezért - saját idegrendszerem óvása érdekében - szigorú távoltartási végzést róttam ki a további Bartos-művekre.

    VálaszTörlés