2011. május 18., szerda

Darvas László: Állatszabásúak

Hát ez kúl. Cool. Menő. Szuper. Latívusz. Ablativus. Minden.

Röviden összefoglalva ilyesmiket gondoltam, amikor kedves Hosszú kollégám (majdnem HABÓ) a kezembe nyomta ezt a kötetet. Igazán nekem – nekünk – való, lássuk csak.

A gerinc, a borító maga is magával ragadó (magamagával), sormintáival máris ígéretes, kicsit népi hímzés, kicsit digitális technika, de mindenképpen felkelti az ember figyelmét, követeli, hogy vegyük le a polcról és lapozzunk bele.

Elektromos angolna

Tegnap jöttem rá zavartan,
hogy időnként ráz a farkam.
Hej, anódok, meg katódok! –
ha rángattok, meghatódok.

Hát igen, ettől a játékos nyelvhasználattól, nyelvi humortól, nevezzük, ahogy tetszik - mindig meghatódok. Persze az ilyen versek élvezetéhez nem árt némi műveltség, ami "korhatárossá" teszi a könyvet. Kató például nem igazán érti, hogy mi a poén ebben a négysorosban:

Párduc


Akár mekeg, akár béget,
imádom a kisebbséget.
Hiszen minden párducban
ott lapul egy ombudsman.

De azért velem nevet, ez igazán kedves tőle. A szöveg azonban nem minden: a verseket kísérő képi világ éppoly csodálatos. Monokróm (gyengém) lazacsszín-szürke ábrák, Felvidéki András ("Rajzoltam én, és Andris bácsi segített") tervezőgrafikus munkái, aki tényleg együtt dolgozott a költővel - és a közös munka eredménye a szöveg és kép rendkívüli egysége.


A kötetben találhatók persze kisebbek számára is érthető versek, válogatva, elmagyarázva adagolhatók egy idő után, de inkább nagyobbaknak ajánlanám, és persze a „legnagyobbaknak”, a magamfajta gyermeklelkűeknek, mindenkinek, szívből.

Maci


Pocakomon macipaplan,

fejem alatt macivánkos,

rég aludnék, ha a meséd

nem volna ily kacifántos.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése