2011. május 14., szombat

Kerekítő 1-2.

„Kerekítsünk?” – kérdezem Katalint, ő lelkesen bólogat, szalad a könyvespolchoz, leveszi valamelyik kötetet, az ölembe fészkeli magát, és... nos, kerekítünk.

Gondolom, más családokban mondókázásnak hívják az ilyesmit, intézményesített változata a Ringató, mi táncházban találkoztunk a műfajjal, lényege, hogy a (népi) mondókák ritmusa és a hozzájuk tartozó egyszerű játékok nemcsak elbűvölik és lekötik a gyerekeket, hanem teljesen eszköztelen szórakozást is biztosítanak, úton, várakozás közben, bárhol.

Akkor miért van szükség hozzá mégis könyvre, rögtön kettőre? Nos, nekem például elsősorban azért, mert a család ma már egyre kisebb, a rokonság ritkábban jár össze – kitől tanulná az ember lánya a mondókákat? A gyereknevelés már nem közösségi feladat, és az átlag anyuka négy-öt mondókát ismer, honnan lenne hát az üdítő változatosság?

Erre a problémára megoldás a J. Kovács Judit által szerkesztett Kerekítő, az alcímben foglalt Ölbeli játékok és mondókák tára. Az oldalpárok egyikén olvasható mondókákat (nagymamák számára külön öröm) igen nagy betűmérettel szedték, a másik oldalfélen mindig egy kapcsolódó kép szerepel. Kállai Nagy Krisztina egyszerű, lágy vonalvezetésű rajzai segítenek a gyerekeknek abban, hogy felismerjék kedvenceiket, és bősz lapozgatás után diadalmasan rámutassanak a szitára, a huszárra vagy a nyúlra: „Ezt!”

A szövegek mellé részletes „játékleírást” kapunk, no, már a kifejezés is jó – de ennek is megvan a létjogosultsága, másként ugyanis a versikék élettelenek. Persze az már a mi dolgunk, hogy élettel töltsük meg őket, mindenki kicsit másképp. A szerkesztő egyébként biztosra ment: a kevésbé magabiztos szülőket online hangtár segíti a szakszerű ölbeli játékban.

A két köteten belül találhatók hasonló mondókák, ismétlődő motívumok, de miután Keresztanyu megajándékozott bennünket a második kötettel, megvettem az elsőt is. Hiszen mindketten szeretünk kerekíteni, könyv nélkül és könyvvel is. Mert így kerek a világ.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése