2011. május 4., szerda

Tandori Dezső: Medvék minden mennyiségben

Amit eddig Tandoritól olvastam, felnőttirodalom volt, más. De nem is annyira más. Hm. És ezek vajon gyerekversek-e? Ez jó kérdés. (Persze lehet feszegetni, hogy mitől gyerekvers, van-e ilyen, hol a határ stb.) Maradjunk annyiban, ha azok is – mint ezt az alcím is állította volt a korábbi kiadásokban –, nagyobbaknak szólnak, elvontabbak, szofisztikáltabbak annál, amit hagyományos gyerekversnek neveznék.

Tandori Dezső már oly régóta medvéivel és verebeivel van elfoglalva, hogy jelen kötet sokadik változatát éri meg: ezt a kiadást Agócs Írisz rajzai díszítik, akvarell játékmackók, kézzel varrottak, gombszeműek. Azt hiszem, így valahogy „gyermekversebbek” a versek, mint mondjuk a Szabados Árpád-féle illusztrációkkal.

Még többet!

Medvéink tévét néznek.
Karszékből nézik karban:
Hogy húzzák a zenészek
A medvezenekarban;
Másodhegedűkre dűlnek
És másodhegedülnek.

S bár ők oly csendben ülnek,
S bár itt övék a főhely,
Magukban többre törnek,
S azt mondják: „Ennyi erővel
Ott is lehetne ülni
És másodhegedülni.”


A kötetben tetten érhető az a játékosság, az a nyelvi lelemény, amit én annyira szeretek, és valami különös érzés lengi be ezeket a verseket, talán egy kis por a játékmedvékről, nem tudom. Annyi azonban bizonyos: ha valaki veszi a fáradságot, hogy belépjen ebbe az önálló mackóvilágba, olvasson, figyelmesen és elmélyülten, akkor megtudhatja, mi is a varázsa annak, ha valaki medvéül gondolkodik. Vagy éppen tandoriul.

Megkönnyebbülés
Itt a nyomdába ballag a
Kis mackó, hóna alatt
Egy szomorú vers, egy ballada;
Nevetnie nem szabad.
De ha eléri a nyomdát,
Leteszi a ballada gondját.
Nem nyomja őt
Más gondja, sőt,
Külön is mulat:
Hogy most a balladát nyomják.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése