2011. május 7., szombat

Tótfalusi István: Meseország lakói

Kritikustársam aktuális kedvence ez a kötet, persze idővel majd kiderül, mennyire tartós vonzalomról van szó. Engem először meglepett, nem tudtam, hogy Tótfalusi István verseket is ír. Jobban belegondolva, talán őt magát is meglepte a dolog.

A kötet 28 verset tartalmaz, színre lépnek benne a népmesék és műmesék állandó szereplői, akik versben vallanak önmagukról, és a toposzokról, amelyekbe a történetekben rendre belekényszerülnek. A versek vegyesek, van közöttük nagyon eltalált és kevésbé csillogó, de utóbbiakat is megbocsáthatóvá teszi a kötet ajánlása az öt unokának.

Az illusztrációkkal Takács Mari ajándékozott meg bennünket, magam is kedvelem, Kató is egyértelműen rokonszenvez a lógó orrú mesealakokkal, ráadásul kellemes tónusú, színvilágú, az egész oldalpárt kitöltő festmények ezek, amelyek barátságos keretet adnak a verseknek - így kisebbekkel is olvasható a könyv, elidőznek addig a képnél, amíg mi végigolvassuk az egyes figurák bemutatkozását. A címlap külön találat a kaputelefonon sorakozó V. Bába, Babszem J. és a félig átragasztott Udvari Bolond névtáblájával.

Közös kedvencünk:

A vasorrú bába
Nagy kár, hogy én lettem
A Vasorrú Bába.
Ki akar az lenni kisleány korába?
Vigyáznom kell, hogy az arcom
Nehogy eső mossa,
Különben orromat megfogja a rozsda.
Mindig smirglit hordok
A zsebemben, hátha
Télvíznek idején elkap egy csúf nátha. 
Könnyen elcsíphet, ki 
Rossz szándékkal rám les:
Nem kell hozzá egyéb, csak egy erős mágnes!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése