2011. június 29., szerda

Jean-Philippe Arrou-Vignod: Liza és Micsoda

- Mérges! - mondta Katalin, amikor meglátta könyvheti szerzeményünk borítóját. És valóban, ez a könyv egyik főszereplőjének, Lizának legfőbb ismérve: mérges. Születésnapja van, és duzzog. Semmi nem tetszik neki. Először igazán az a kiskutya sem, aki egy ugrándozó dobozból kerül elő. Végül, amikor nevet talál a kutyusnak, derül fel először az arca - körülbelül a könyv kétharmadánál.

Innentől kezdve Liza és Micsoda barátok, és a kislány már az ajándékoknak is örül, mert van kivel játszani. A szüleit derékig látjuk csak, rögtön az első oldalon, hangjukat nem halljuk, és már nem is csodálkoztam annyira, hogy főhősünk duzzog. De nem csak duzzog. "Állj meg, te oktondi doboz, vagy miszlikbe aprítalak!" "Jól figyelj, te kutya, ha megtudom, hogy plüssből vagy, már doblak is a kukába!" "Ha nem hagyod abba az ugrabugrát, visszacsomagollak!" Ennyi fenyegetés már feltűnő egy minimális szövegmennyiséggel dolgozó könyvnél.

Az illusztrációk pedig híven tükrözik Liza lelkiállapotát, ahogyan összefont karral mérgelődik, vagy teli torokból kiabálja utasításait. Olivier Tallec piros-fekete fehér rajzai színvilágukban a kis Nicolas-könyveket idézik, de a vékony fekete vonalak éppen csak felvázolják a szereplőket körülvevő világot.

A magyar szöveg Hotya Hajni munkája, akinek köszönhetően olyan új szavakkal bővült Katalin szókincse, mint "iszkiri", "miszlik" vagy "hortyogó". Az azonban (engem) zavaró szerkesztési figyelmetlenség, hogy a párbeszédek kijelentő mondatainál a gondolatjel előtt kitették a pontot, a magyar nyelv szabályaival ellentétben. És az vesse rám az első követ, aki nem küzd maga is valamilyen szakmai ártalommal.

A könyv letagadhatatlan előnye, hogy nem didaktikus, teljes egészében az olvasóra bízza az interpretációt. Mindenesetre a további köteteknél Kató véleményét fogom kikérni, hogy egyáltalán megvegyük-e a kis enfant terrible és zsebkutyája újabb kalandjait.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése