2011. július 9., szombat

Julia Donaldson: A majom mamája

Kató már abban a korban van, amikor elhatároztam, nem veszek neki több keménylapos könyvet, részint mert kezdeti vehemenciáját levetkőzve finoman bánik a könyvekkel, részint pedig van annyi lapozója, hogy többre már nincs szükség, hiszen lassan kinő a műfajból.

Most mégis elcsábultam, és először magam sem értettem, miért. Julia Donaldson részben rímekbe szedett története nem a verselés magasiskolája - az eredetivel összevetve Papp Gábor Zsigmond fordítása remekül megtartja a stílust. A cselekmény sem túl bonyolult: a kismajom keresi az anyját, és egy önjelölt mentőpillangó a segítségére siet. A probléma csak annyi, hogy apró rovaragyában mindig csak a legutolsó információ fér el, így sorra más és más állatot mutat a majmocskának.

A végén persze minden jóra fordul, és fény derül a világnézeti különbségre is, amely a félreértéseket okozza:

-Pillangó, hogy lehetsz ennyire vak?
Ezek rám nem is hasonlítanak.


- Nem mondtad azt, hogy hasonlítotok!

- Persze, mert gondoltam, úgyis tudod.

-Hogy tudnám? Minálunk a gyerekek
Kiskorban teljesen másmilyenek!


Axel Scheffler meleg tónusú illusztrációi kellemesen ötvözik a természethűséget és az antropomorf vonásokat, az apró részletek pedig jól visszaadják a nyüzsgő dzsungel zsúfoltságát. A könyv összességében kiváló volt arra, hogy egy tüszős mandulagyulladást feldobjunk vele (már amennyire ez lehetséges), és a kezdő olvasók számára azért kellően fordulatos, néhol kicsit groteszk kérdezz-felelek még biztosan jó néhányszor lekerül a könyvespolcról.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése