2011. július 28., csütörtök

Kántor Péter: Kétszáz lépcső föl és le

Ez a kötet először kellemes küllemével keltette fel az érdeklődésemet a könyvtárban, hazavittük hát, és beleolvastunk. Majd szépen visszavittük a helyére.

"Jó lenne, ha kereket/cserélni, meg gyereket/csinálni is tudnál!" - ez a rímpár sok volt nekem kicsit, de nem tántorított el attól, hogy végigolvassam az egészet. A versek egy részével egyszerűen nem tudok mit kezdeni: túlságosan széthullanak bennük a képek, és nem, valahogy nem fogott meg egyik sem.

Pedig van köztük sok kedves darab, és Szalma Edit tarka illusztrációi is gyerekkézbe való kötetnek mutatják - egyszerűen arról van szó, hogy nem igazán az én világom, és felteszem, egyelőre Katié sem. Még úgy sem, hogy érzem az alábbi vers sajátos varázsát:

Nagy Bummtól Nagy Reccsig

Nagymama elindult
 
Nagy Bummtól Nagy Reccsig,
arra jött Nagypapa,
kérdezte, hogy tetszik.

Hogy tetszik, Nagymama,
a világ? Hogy tetszek?
Csúf vagy és gonosz vagy!
Mit mondjak? Szeretlek!

Nagypapa bólintott:
Te rusnya teremtés,
teveled legyek én
holtomig szerencsés!

Azóta ők ketten
egymást nem eresztik,
Nagymama, Nagypapa
Nagy Bummtól Nagy Reccsig.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése