2011. szeptember 2., péntek

László Noémi: Labdarózsa

Amikor először megláttam a könyv borítóját, elragadtatva vettem le a polcról. (Amikor megfordítottam, és megláttam a rajta feltüntetett árat, lelkesedésem némiképp alábbhagyott.)

A kötetet először könyvtárból hoztuk ki, és azt hiszem, mindkettőnk nevében nyilatkozhatok: egy ideig nem tudtuk eldönteni, szeretjük-e László Noémi verseit, vagy sem. Többségükre nem jellemző a sodró ritmus, inkább szépek, finomak, lebegősek. És jót tesz nekik, ha hangosan olvassuk, mondjuk. Mosoly van bennük, nem nevetés, engem Búth Emília világára emlékeztetnek kicsit, már ha éppen párhuzamot vonni támad kedvem.

Szeptember

Szeptember, zümmögő,
almaérlelő idő.
Gyantagömb, puha kő,
lágy szövésű keszkenő.

Szeptember, tarka pánt,
átkötöd a délutánt, -
az meg, mióta tied,
kicsit mindig rövidebb,

kicsit mindig hűvösebb.
No, de sose bánd!

A lebegést sugallják Szulyovszky Sarolta illusztrációi is: lendülő hinta, rebbenő madár, szélparipa - a biztos talajon álló alakok alatt is csak egy finom árnyék utal arra: ők bizony két lábbal állnak a földön. A csupaív világ (félhold alakú szemek és szájak, félkörívek mindenütt) zöldes alaptónusából áradó melankóliát a meleg pirosak, rozsdabarnák sem oldják fel teljesen.

A kötet belső elrendezése egyébként egy vonalas irka képét mutatja, ezt támasztják alá az illusztrálásban "hathatós segítséget nyújtó" Blanka, Matyi, Levente és Peti rajzai is - verses-firkás füzet, csak az a kár, hogy minden második oldalpár alján ugyanaz a tépettpapír-motívum díszeleg. Na jó, kicsire nem adunk, illetve a kicsik nem adnak erre. Nem is kell.

Volt-nincs

Volt egy pici labdám.
El nem gurult volna,
rögtön neked adnám.

Volt egy lila gombom.
Le nem esett volna,
neked adnám, mondom.

Volt egy görbe villám.
El nem kopott volna,
neked adnám, vidd ám!

Volt egy nehéz álom.
Mióta megjöttél,
sehol sem találom!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése