2011. december 4., vasárnap

Thiery Chapeau: Fenyőlegenda

Erre a könyvre, amely a Mese egy elzászi monda alapján alcímet viseli, véletlenül bukkantam rá. A történet szerint egy törött szárnyú kismadár nem tud elrepülni a fagy beköszöntével, és sorra segítséget kér a fáktól, akik akkoriban még nem hullajtották el a lombjukat télen. De a fák sorra elkergetik, míg végül a fenyő megszánja és tűlevelei közé rejti. Másnap reggelre a szél lefújja a leveleket az irigy fákról, csak a fenyő koronája marad meg - és a mese záró gondolata szerint: Azóta nevezzük a nagylelkű és gondoskodó fenyőfát karácsonyfának, és azóta gyűlünk össze körülötte minden évben ünnepelni.

Hát így. Ez a könyv is azok közé tartozik, amelyekkel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Tetszik az illusztrációk színvilága, kedvencem a madarat alulról, az ágak szövedékében mutató kép, de nem kedvelem az "irigy fák" gnómszerű arcát (a fenyőnek viszont nincs semmilyen) és a képek egyformaságát. Gondolom, egyébként ez utóbbi szülte a nézőpontokkal való játszadozást, ami kifejezett előny.

A karácsonyfa-állítás szokásának ez a magyarázata viszont jól jöhet a "miért?"-korszak kellős közepén - éljenek a mese nyelvén megfogalmazott válaszok.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése