2012. május 30., szerda

Török Szilvi: Állatfa; Mesterfa

Az Állatfa című kötettel sokáig kokettáltam, mielőtt végül a könyvespolcunkra került. Hogy miért is? A fekvő formátumú, leporelló méretű kötet egyesíti magában az ismeretterjesztés és a képi igényesség kívánalmait. De hogy ezeknek a kívánalmak mennyiben felel meg, az már más kérdés.

Alapkoncepciója szerint az Állatfa háziállatok és néhány vadállat "családtagjainak" sajátos megnevezéseit, illetve néhány kapcsolódó kifejezést sorakoztat fel, a családfáknál szereplő megnevezések azonban meglehetősen következetlenek, esetlegesek. Megtudhatjuk például, hogy a hím- (a könyv szellemében az apa-) nyulat és kecskét is baknak nevezik. Előbbi talán inkább baknyúl (ha már párja az anyanyúl), a másik pedig kecskebak - párhuzamban az őzbakkal. A nomenklatúrában konkrét tévedések is előfordulnak, nem szeretnék más billentyűzetével ékeskedni, akad blogger, aki részletes hibalistát közöl a műről.


És még valami. Értem én, hogy a Török Szilvi a családfa szerkezete miatt használja az apa-anya-gyerek kitételeket, de a "gyerekló" kifejezés olvastán égig szaladt a szemöldököm. Nem beszélve a csorda problematikájáról: őszintén nem értem, hogy miért volt szükség az alábbi hajmeresztő magyarázatokra a teljesen egyértelmű képek mellé:

Gulya - Sok-sok tehén, akik együtt legelésznek a mezőn.
Ménes - Sok-sok ló, akik együtt futkároznak a legelőn. (Ezek már nem legelnek, csak futnak.)
Konda - Sok-sok disznó együtt. (Hogy mit csinálnak, arról inkább ne is essék szó.)
Nyáj - Együtt legelésző juhok. (Na, már sokan sincsenek.)

A könyv legnagyobb erénye az illusztrációk harmonikus színvilága, illetve a figurák, amelyek - ha nem lennének néha túl sokszor copy-paste-elve egy-egy képen - a szívemnek kedves Búth Emília-féle papírkivágásokra emlékeztetnének.

A második, Mesterfa címet viselő kötetet Nagymama vette meg, mivel Katalin egyre mélyebben érdeklődött a városban lépten-nyomon megtalálható építkezések részletei, a különféle szerszámok és mesteremberek iránt (már amennyiben manapság helytálló ez utóbbi kifejezés). Nos, a folytatás még kevésbé nyerte meg a tetszésemet, mint állatos előde. A cél ugyanis ennyire nem szentesítheti az eszközt. A különböző foglalkozásokhoz teljesen különbözőképpen megformált alakok tartoznak, amelyeknek nagyjából negyede találó, de úgy érzem, az illusztrátor erősen hadilábon áll az emberábrázolással. A drótostót és a teknővájó kulturális utalásokat is hordozó megjelenítése igazi találat, de sok az elnagyolt, megkockáztatom, egyenesen csúnya figura.

És véleményemmel, úgy látom, nem vagyok egyedül: Katalin viszonylag ritkán emeli le a két kötet valamelyikét a polcról. Megkönnyebbülésemre.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése