2012. július 27., péntek

Nadine Monfils: Nem szeretem a puszikat

A könyvvel kapcsolatos első reakcióm a megrökönyödés volt. De gondoltam, adok még egy esélyt neki, és a könyvtárból kihozva újra és újra elolvastam.

A rövid történet egyszerű, de megrázó - egy kislány nem bírja elviselni, ha az anyja puszilgatja, ezért vesz neki egy kutyát, amelyen anyu kiélheti nyálas hajlamait. Szép. Ne mondd, hogy nem szép. Gondoltam elsőre. Na de nézzük csak a problémát közelebbről: adva van egy anyuka, aki "Egyszerűen nem tudja megállni, és folyton csak puszil és puszil és puszil... (...) Ráadásul anya puszijai olyan nyálasak!" No igen, az én lányaim bújósak, én is szívesen ölelgetem őket, igényeink ily módon találkoznak. De van, aki már kisebb korában sem szereti az állandó testi kontaktust, hát még később, kisebb-nagyobb kamaszként, ahogy például a legtöbb gyerek menekül a szalagavatón elérzékenyülő nagynénik könnyel és rúzzsal elegy öleléseitől.

Rendben, a történet hősnője már kicsi korában ilyen: noha anyut szereti, a puszijait nem. És mivel anyu ezt képtelen megérteni (mert vannak ám ilyen felnőttek, csak valahogy szomorú ezt így mesében viszontlátni), a kislány menekül, elbújik, még a gömbakváriumot is a fejére húzza. A kilakoltatott aranyhal ezalatt hökkenten néz a fogmosó pohárban. De semmi nem segít, "Inkább elmentem apával sétálni, és egy csodás ötletem támadt!" (Az író, és az illusztrátor, Claude K. Dubois együttműködése oly szoros, hogy a képek nélkül nem lenne érthető a történet. És nem tagadom, a képanyag sokat tett a könyv pozitív megítéléséhez: kifejező, kellemes tónusú és nagyon francia képek ezek.) És "Apa tökéletesen egyetértett velem". (Netán ő is sokallja a puszikat? Azért lenne hozzá egy-két szavam.)

A csodás ötletet az ölebeiket ölelgető nénikék adják: nosza, irány a menhely, egy aranyos kiskutya érkezik a családba, akit anyu puszilgathat, és "Azóta minden oké otthon. És ráadásul van egy boldog kiskutyánk!" Ha úgy vesszük, ez egy család mély pszichológiai feszültségének kreatív, állatterápiás feloldása.

Ha meg másképp, akkor egy ijesztő, modern antimese.

5 megjegyzés:

  1. Egy nagyon-nagyon ijesztő "trendipróbáloklenni" antimese, valóban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Míra!

      Van egy távoli ismerősünk, akinek autista a kisbabája, már egészen pici korától sikítva tiltakozott a testi kontaktus ellen - persze nyilván ő is szereti az anyját, de borzasztó érzés lehet az anyuka számára, hogy nem ölelheti-puszilhatja a gyerekét. De biztos vagyok benne, hogy ez a forgatókönyv fel sem merült a szerzőkben - marad a negatív ítélet.

      (Amúgy figyeled ezeket a francia kislányokat? Liza, aki Micsoda kutyával barátkozik, és ez a lány, aki egy kutyát csempész a saját helyére... Persze olyat már hallottam, hogy gyermektelen párok "gyerekek" névvel illetik ölebeiket :))

      Törlés
    2. Kedves AR!

      Sajnos, ez nekem is inkább egy trendi-hisztizős esetnek tűnik... Szerintem nagyon furcsa, ha egy szerző a "nyálas puszik elől való menekülést" teszi központi témává.
      Ha a szerző az autizmusról írna, biztosan feltüntetné ezt (még) valahol, vagy valamiképpen utalna a gyermek másságára. Én is ismerek ilyen kisgyereket,imád a szüleihez odabújni - és a szülei is nagyon szeretik őt.
      Eddig még egyetlen, szülői puszi elől sikítva menekülő kisgyerkőcöt nem láttam. (Hálistennek!)
      Az persze más, ha a szülők közös programok helyett óraszám a TV előtt hagyják ücsörögni csemetéjüket... Erről bizony hosszan lehetne írogatni...
      Egyébként szuper a blog, gratulálok!

      Törlés
    3. Köszönöm, és ne reménykedj, egyszer Téged is pennahegyre tűzlek :)

      Törlés