2013. január 17., csütörtök

Gábor Éva: Ciróka

Gyerekkorom könyve - lehetett volna, ha akkoriban a kezembe kerül. De nem találkoztam vele, sőt, a belőle készült bábjátékot, a Marcipán cicát sem láttam. Szinte véletlenül került a könyvespolcunkra, de hogy mennyire gyerekekre szabott a történet, az akkor derült ki számomra, amikor Katalin alig több mint két évesen egy ültő helyében hallgatta végig az egész mesét.

A történet főhőse, a kis fekete kandúr fülét megüti egy mondat: ő tulajdonképpen az oroszlán unokatestvére. "Azért, mert ő még kicsi és fekete... No de ilyet! Majd megnő, és ki tudja, vedlés után milyen lesz? Válhat még őbelőle is, majdnem oroszlánból, igazi oroszlán." És nekiindul, hogy egy igazi oroszlántól sajátítsa el az elméleti alapokat. Az afrikai út kellően kalandos, az események elbeszélésére használt nyelvezet igyekszik Ciróka gondolatait követni, és az sem hátrány, ha az olvasó immunis a hármaspontokra és a kapitálissal szedett mondatokra.

A tanulság kimondását elegánsan az ősöreg szfinxre bízza a szerző: "Ne akarj, te kiscica, ilyen felemás valami lenni." - és bár még vár egy-két tapasztalat Cirókára a cirkuszi és az állatkerti oroszlánok világában, már egyértelműen kirajzolódik a befejezés: a kis kandúr hazatér, és éli a házasmacskák boldog életét.

Az szerző illusztrációi mai szóhasználattal élve a retró vonalat képviselik - hiszen a '60-as években született könyvről van szó -, és eléggé vegyesek, az oroszlán elől menekülő afrikai pálcikaemberkék dinamizmusa vagy a légikisasszony divatlap-figurája azonban egyszerűen remek.

Ezt a mesét kettőnk közül Kati szereti jobban, de én is szívesen olvasom neki, és érteni vélem, mi ragadja magával az első fejlődésregényben, amellyel találkozik.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése