2014. március 28., péntek

Melanie Gerth: Tíz kicsi katicabogár

Ez a könyv is azok közé tartozott, amelyeket először végiglapozva borzalommal kiejtettem a kezemből, majd a benne foglalt egyszerű, de nagyszerű ötlet miatt végül mégis megvásároltam. És mint kiderült, jól tettem.

Borzadozásom oka jelen esetben a kötet színvilága volt, a pszichedelikus képek mintha egy beszívott óvodás fejéből pattantak volna ki, aki egy jól sikerült trip során haluzott tíz katicát. De végül valahogy mégis meggyőzött a tobzódó színek harmóniája, és ami végleg levett a lábamról: a történetben (már ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről) sorban hazatérő kis műanyag bogarak kidomborodnak a lapok felszínéből, megtapogathatók, végigsimogathatók – valahogy úgy vagyok velük, mint Amélie Poulain a zsák lencsével, amelybe annyira szereti belemélyeszteni a  kezét.

És az ötlet bevált, mindkét lány előszeretettel nyomogatja-simogatja a színes bogarakat, Kriszti elragadtatva sorolja fel a hazajutni segítő jótét lélek állatokat, Kati pedig a számképeket gyakorolja (– Látod, Kriszti? Ez itt egy nyolcas! – Nolcas? – Igen, ügyes vagy! Nézd, Anyu, Kriszti már ismeri a nyolcast is!). Ráadásul az egyszerű szöveg miatt négy méterről, teregetés közben is olvasható a könyv, bár meg kell valljam, én is szívesen futtatom végig az ujjamat a katicasor felületén.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése