2014. június 3., kedd

Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni

Egy macska számára meglehetősen kellemetlen dolog, ha több kilométernyi víztömeg választja el az otthonától. Hát még ha az új helyen más nyelvet is beszélnek, és senki, de senki nem érti meg a nyávogását.

Szuzi nem tudta, hol van Anglia, de azt tudta, hogy nem akar odamenni. Franciaországban akar maradni, a saját kis halászfalujában, a fiúkkal.
– Sémmmoááá! – úgy hangzott, mintha nyávogna. Pedig igazából azt mondta, chez-moi. Ez pedig franciául azt jelenti: haza akarok menni.

A könyv egyesíti magában a siker receptjének több elemét: a főszereplő az emberek világában boldogulni próbáló, igazán szerethető állat, a szüzsé az utazás, illetve a tenger izgalmas világa körül forog, a cica hazajutás iránti erőfeszítései pedig fokozatosan visznek egyre közelebb és közelebb a francia partokhoz és a szerencsés végkifejlethez. Az egyszerű, de kiválóan kidolgozott alapötletet a történtek macskaszemszögű ábrázolása és a finom humor teszi kiváló olvasmánnyá.

Érdekes, hogy a sorozat másik két kötete, A bagoly, aki félt a sötétben, és A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt, nem hagyott mély nyomokat bennünk, ezeknél a történeteknél Jill Tomlinson nem tudta elkapni a cicás mesét jellemző lendületet (a közelmúltban kiadott gorillás történetet még nem olvastam, de a sorozat kötetei folyamatosan jelennek meg magyarul).

A könyv képanyagát Anna Laura Cantone készítette, az olasz illusztrátor harmonikus színválasztása és sokszoros körvonalai ellensúlyozzák a figurák kissé groteszk külsejét – amelyek engem általában Marabu rajzaira emlékeztetnek. De ez a szatirikus képalkotás rám inkább frissítőleg hat a számítógéppel készített vagy szerkesztett könyvillusztrációk időnként ellaposodó, egységesen bájos alakjai után.

Bár rózsaszín borítója a „lányos olvasmányok” sorsára predesztinálja a könyvet, Szuzi változatos kalandjai a különféle vízi járművekkel mindenképpen ajánlható olvasmánnyá teszik fiúk számára is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése