2014. június 11., szerda

Vincent Cuvellier: Emil láthatatlan; Emil denevért szeretne

Minap egy könyvesboltban jártam, és meglepve láttam, hogy Lizának testvére született. Illetve már volt is, mert ránézésre egyidősek lehetnek: Vincent Cuvellier könyveinek főhőse, Emil egyes szám első személyben, mi több, rímekben mondja el, hogyan is látja a világot élénk fantáziájával és totálisan szubjektív látásmódjával.

Egy nap például úgy dönt: láthatatlanná válik, aminek számos előnye van, például nem kell megennie az ebédre készült rakott zöldséget. De az anyukája így is meglátja (talán ufó?), jön hát a logikus megoldás: a ruhák láthatók, ergo le kell vetni őket. Jó, hogy pont most jött át a szomszéd kislány, így legalább ő sem veszi észre, akkor sem, ha mellé ül a kanapén. Vagy mégis?

A választ csak vizuális úton kapjuk meg, hiszen itt is a szöveg és kép szerves egységére épülő „picture bookról” van szó. A kisfiú és Liza hasonlatosságát Ronan Badel rajzai teszik teljessé. Egy újabb figura Goscinny Kis Nicolas-jának árnyékából, aki, úgy látszik, a mai napig meghatározza a francia gyermekkönyv-illusztrálás egyik vonulatát. Noha a képi megfogalmazások is szellemesek (lásd az edényfogó kesztyűn szelídített denevért), a sosem mosolygó, legfeljebb groteszk vigyort villantó mufurc nem hozza meg a kedvemet a vele való következő találkozásra. Más szóval: hiába jók a rajzok, ha egyszer nem rokonszenvesek.

A könyv borítóján - sajátos módon az alkotók neve fölött, nagyobb betűmérettel is kiemelve - feltüntetik a fordító, Lackfi János nevét is. (Aki tehát felnőtt Varró Dánielhez. Ennyiben.) A szöveg stílusa teljes összhangban áll a történettel és a képekkel: Kistesók, szóval az van/hogy Emil ma láthatatlan, és így tovább, csak lazán, nagyfiúsan. A denevéres részben van azért egy telitalálat: egész nap csak fejen állni,/ultrahangon ordibálni...

Persze lehet, hogy nem a könyvvel, hanem velem van a baj. Ha fiam lenne, talán tetszene is - hiszen nagy rajongója vagyok az extrovertált Kázmérnak és laza Huba barátjának, bár ők nem gyerekmese kategóriában indulnak. Így azonban nem értékelem igazán ezeket az irodalmi babérokra törő történeteket, amelyeken, ha egy ismerősöm mesélné a saját kisfiáról, valószínűleg jót nevetnék.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése