2015. július 2., csütörtök

Vadadi Adrienn: Leszel a barátom?

Kati nem szeretett óvodába járni. Hiába voltak ott barátai, akikkel az óvodán kívül nagyon szívesen találkozik, játszik, beszélget még most is, de elég volt egy betegség miatt kihagyott hét, és máris elfutotta a szemét a könny, ha reggel elbúcsúztunk. Az utolsó évre új óvónőket kapott, és különösen egyikük végtelen kedvessége kicsit könnyített a helyzeten, de megszeretni sosem tudta az intézményt. Ha nem lett volna annak idején Ildi néni, akivel az első találkozásunktól kezdve őszinte rokonszenvet tápláltunk egymás iránt, valószínűleg én is utáltam volna az egészet (pedig én nem is aludtam bent). Azt hiszem, vannak ilyen gyerekek, akik egyszerűen óvodaképtelenek.

Ennek belátása azonban időbe telt, így az optimista anyuka bedőlt a Vadadi Adrienn könyvének hátulján olvasható szövegnek: „Akár most megy oviba a gyerekünk, akár ott tölti már a mindennapjait, ez a könyv neki és róla szól, és minden percébe bele tudja élni magát!”


Hát, nem mindenki tudja. Dacára a többé-kevésbé életszerű helyzeteknek, az egyszerűen megfogalmazott tanulságoknak és az egyes fejezetekben felmerülő nehézségek megnyugtató megoldásának (éljenek a mindentudó óvónők), egyikünk sem tudta magát beleélni a pozitivista óvodamesékbe. A 21. századi Pöttyös Panni problémái egyébként nagy vonalakban megegyeznek szocreál elődje gondjaival, mindössze a kistesó-traumát úszta meg.

A kötetnek már van folytatása is (Örökké óvodás maradok), de ezt – hiába a Pásztohy Panka rajzolta bájos gyermekek, hiába az ígért új izgalmak, és hiába lesz ősztől Kriszti is óvodás – inkább meghagyjuk más olvasóknak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése