2016. február 12., péntek

Hana Doskočilová: Diogenész hordója és további húsz nevezetes história a régi időkből

Kézen fogva sétáltam apuval.
- Apu, elmondanál egy jó történetet? De új legyen! A legeslegújabb!
- Nincs legeslegújabb - világosított föl apu. - Még véget sem ér az egyik, máris új, egyre újabb történetek bontakoznak ki a nyomában. Tudod mit? Régi dolgokról mesélek inkább.

Kolumbusz tojása, Newton almája, Ariadné fonala. Akhilleusz-sarok, Prokrusztész-ágy, gordiuszi csomó. „És mégis mozog a föld!”, „A kocka el van vetve!” Szólások, szállóigék, amelyek eredete az ókori mitológiába vagy történelmi korokba nyúlik vissza. Hana Doskočilová, aki nálunk elsősorban a Kisvakond-mesék társszerzőjeként ismert, ebben a könyvében rövid és egyszerű, de élvezetes formában adja elő a régi históriákat.

A kis történetek nálunk rendszeresen felvetnek további kérdéseket, csakúgy a vidám rajzok, amelyek gyakran utalnak a szövegben épp csak megemlített eseményekre. Érdemes tovább mesélni a részleteket (én épp az Odüsszeia olvasgatásával frissítem emlékeimet), a hallgatóság érdeklődését ugyanis alaposan felcsigázzák a mitológiai lények és hősök. Néhány történet (A nürnbergi tölcsér vagy Buridan szamara) mifelénk kevésbé ismert, a többség valóban az általános műveltség része, így Kati már az iskolában is villoghat kedvenc része, a trójai faló történetével.

2015. december 30., szerda

Lucy és Stephen Hawking: George és az Univerzum sorozat

 Micsoda szerencse, hogy még rám is gyerekkönyvek várnak a fa alatt - idén például George legújabb, magyarul kiadott kalandja. Hogy kicsoda George? Ezt biztosan kevesen tudják, annál többen ismerik kalandjainak egyik megíróját: Stephen Hawking neve valószínűleg annak is mond valamit, aki a középiskolai fizikaórákat zömmel félálomban töltötte.

A mi tanárunk annak idején mindenfélével megpróbálta felkelteni érdeklődésünket, de mindannyian jobban szerettük, ha gitározott. Az a nyelv legalább számunkra is érthető volt. Hawkingról is tőle hallottam először, de hiába olvastam el Az idő rövid történetét, csak pár évvel később, újraolvasva értettem meg a lényeget. Na igen, ha akkor már ott lett volna George... De az ő színre lépéséhez szükség volt a nagyszerű fizikus lányára, Lucy Hawkingra is, aki vélhetően a kerettörténetért felelős: a biogazdálkodó szülők fia, George egy nap megismerkedik a szomszédjukban lakó kislánnyal, és annak matematikus apukájával, aki egy szuperszámítógép segítségével barangol az űrben, és megfigyeléseket végez. És hogy mi mindenre jutnak együtt? Nos, utánam, Olvasó!

Az izgalmas, jól megírt történet kiválóan keretezi a tudományos tényeket, amelyeket külön összefoglaló oldalak tárnak az érdeklődő olvasók elé. Ez az amerikai stílusú ismeretterjesztés nekem általában nem igazán tetszik (például a Varázslatos iskolabusz című sorozat sem tudta belopni magát a szívembe, dacára egy tízévesforma kisfiú lelkes ajánlásának a könyvtárban), de eddig mindhárom kötet olyan kiváló arányérzékkel adagolta az őrült tudósok konspirációját, a váratlan csillagközi élményeket, az iskolai és a tudományos élet eseményeit, mi több, némi összeesküvés-elméletet is, hogy még ezt is elnézem neki.

A fordítás is rendben volna, alapos szakmai lektorálással, ha épp kedvenc áthallásaim nem sikkadnának el (legalábbis a második két kötet esetében, ezek Marczali Ferenc munkái, míg az elsőt Mezei Gábor magyarította): a "vendéglő a világ végén" csak étterem lett, Kipling magányosan sétáló macskája sem élte túl a fordítást (akinek minden hely egyforma), illetve a "végtelenbe és tovább" jelmondat sem maradt egyben - pedig nagyon tetszik, ahogyan egy ilyen, tudományos megközelítést pártoló könyvbe beleférnek a sci-fi idézetek. No persze. Hiszen közelebbről nézve sci-fi ez is. Mese. Kozmikus habbal.

Az illusztrációk kellemesek, a Hubble űrteleszkóptól és a NASA más forrásaiból származó varázslatos fotók pedig nagy kedvet csinálnak a világűrrel való közelebbi megismerkedéshez. Még szerencse, hogy már megjelent a negyedik kötet is - igaz, még csak angolul. Legalább lesz mit kérnem a következő Karácsonyra is.

2015. december 17., csütörtök

Margo Sorenson: Ambróz és a hercegnő

Ez a könyv Krisztire vár majd idén a karácsonyfa alatt, akinek hercegnők iránti rajongása töretlen. Ha már véletlenül létezik egy ilyen karácsonyi vonatkozású történet, amelyet az egyik legfinomabb nőalakokat rajzoló magyar gyermekkönyv-illusztrátor képei díszítenek, hát okvetlenül be kell emelnem a repertoárba, főleg most, hogy a Grimm-mesék már a könyökömön jönnek ki, a Disney-hercegnők pedig nem elsősorban látványviláguk, hanem sokkal inkább a könyv formában kiadott történetek bárgyú szövege miatt tiltólistásak.

No, azért ez a kötet sem szofisztikált cselekményével tűnik fel - a hercegnő bánatos, és a templom egere - mármint az egyik közülük - felteszi magában, hogy megkeresi, mi okozna neki örömöt. Rövid, de kedves történet arról, hogy a legkisebbek is tudnak segíteni, ha odafigyelnek a másik igényeire, és hogy milyen elkeserítő, ha valakinek nincs semmilyen feladata az életben. Utóbbit azért szerencsére nem mondja ki szó szerint a szöveg, hagy némi gondolkodni- és megbeszélnivalót is, a kicsi főhős szemszöge pedig vonzó lehet a kicsi olvasók számára, könnyebben beleélhetik magukat a történetbe.

Szegedi Katalin illusztrációi érzékenyen követik a mesét, a kisegérben megszülető felismerés és a kirakójáték összeálló darabjai közötti képi párhuzam pedig igazán találó. Már csak arra lennék kíváncsi, vajon kiadják-e valaha is magyarul az írónő másik Ambróz-történetét, amelyből megtudhatnám, hogyan mozdíthatja előre egy olyan aprócska valaki, mint egy kisegér, egy katedrális építését.

2015. december 6., vasárnap

Turbuly Lilla: Talált szív

Karácsonyodik, ahogy Kati mondta egykoron, ideje hát elővenni néhány karácsonyi történetet, olvasmányainkban is átélni a várakozást - az egyik ilyen kötelező adventi könyv nálunk Turbuly Lilla meséje.

Az eseményeket Pepe, egy nagycsoportos óvodás meséli, és a szerző remekül eltalálja a szemszöget, amelyből kisfiú szemléli az eseményeket: a felnőttek számára másodlagos részleteket, az eltökélt leltárazást például a jobb és bal nadrágzseb pontos tartalmáról, vagy éppen a gyermeki logikát, amelyet Janikovszky Évát idéző humorral mutat be.

Azt mondta, hogy az ő varrónője messze lakik, egy másik városban, és nem is néni, hanem bácsi, ezért szabónak hívják, de ez nem a vezetékneve, hanem a foglalkozása, ezért kisbetűvel írjuk, ezt jól jegyezzem meg. Mondtam neki, hogy én sehogy sem írom, mert csak jövőre leszek iskolás, és még egyáltalán nem tudok írni, de azért a kedvéért megjegyzem.

A történet maga pedig egy kedves és cseppet sem erőltetett történet a talált szív gazdája utáni nyomozásról, melynek során mindenki kicsit jobb kedvre derül, és a nagyjából reális, összefüggéseiben mégis meseszerű történések - különösen Pepe önálló akciói - azonnal beindítják a kalandvágyóbb óvodások képzeletét.

Két napot kellett várnom a megfelelő alkalomra, és még arra is szükség volt, hogy Katát beavassam a tervembe, vele ugyanis leengednek a játszótérre.
-Jólvanakkor... Kataszívem... nagyonvigyázz...  szemedrajta... temegfogadj... - mondta anyukám, és újra belemerült a munkába, a számítógépet nyomogatta ugyanis, pedig állítólag könyvelt.

A kötetet egyébként Krisztina is régóta szereti, ami valószínűleg nagyban köszönhető Horváth Ildi hatalmas színes oldalainak is. A szürrealitásba hajlóan tántorgó ajtókat, a dülöngélő perspektívát mintha a mese lendülete sodorná magával, de az izgalmas vonalvezetést kellően ellensúlyozza a színek nyugodt harmóniája.

Egy kicsi szív piros filcből. Kézreálló, zsebbe való, és a mágikus gondolkodású gyerekeknek tökéletes szimbólum a barátság, az egymásra figyelés, régi és új kapcsolatok ápolása számára. Hiszen ha valaki csak úgy elveszíti a szívét, az nagy baj, ugye? És valóban mindent meg kell tenni azért, hogy visszakapja. Bár így gondolkodnának felnőtt fejjel is.

2015. szeptember 16., szerda

Olvasólétra sorozat

Minekutána Katalin megkezdte ismerkedését a betűk varázslatos világával, lelkesen vetettem magam a keresgélésbe: milyen önállóan olvasható könyveket adhatok majd tavasszal leányom kezébe. (Megjegyzem, az én első ilyen könyvem a Riki-Tiki-Tévi volt, egy csodálatos délután alatt kiolvastam, az élmény teljesen magával ragadott, és azóta nincs megállás.)

Nos, a jó bibliofil szülő körülnéz az olvasóvá nevelésre szánt könyvek piacán – és visszaretten. Pedig akadnak ilyen könyvek szép számmal, itt van mindjárt a korosztályos bontásban kapható Olvasólétra sorozat, lássuk, mi vele a probléma.

A kötetek gondosan célozzák a négy korcsoportba sorolt célközönség feltételezett érdeklődési területeit: a kisebbek még olvashatnak néhány állatmesét, a nagyobbak már nyári, iskolai vagy a sportpályán szerzett élmények, illetve rejtélyes és „nyomozós” történetek között válogathatnak. És már itt érzem a problémát: miért kell kizárni a meséket, a fantáziát az első olvasmányok köréből? Miért kell erőltetetten, gombhoz a kabátot módra kreált történetekkel etetni a kiváló képzelőerővel megadott gyerekeket?

Ilyenkor magam elé képzelem a jó mesterembert, akinek a korosztályonként előírt kép-szöveg arány gondos megtervezése után kiadták a feladatot, és most izzadt homlokát törölgetve gyötri ki egyik mondatot a másik után a billentyűzetből (Erwin Moser pennája tintakönnyekre fakad), ez az, ez elég pónis, meg elég focis, mi is történik egy focipályán? Hol legyen a bonyodalom? És az a fura görög szó, jaj, mi is az... igen, a katarzis! Az kell bele! De milyen katarzis lehetséges egy lovardában? És a tanulság? Jaj, az sem hiányozhat, különben nem valósul meg a nevelő szándék.

Röviden: a történetek egy része egyszerűen nem szól semmiről. Amelyik pedig némiképp tartalmas, a szerzők és fordítók annál is ügyeltek, nehogy megerőltessék a gyerekek felfogóképességét. Összetett mondat hét éves kor alatt kerülendő! De a legnagyobb probléma a sorozattal nem ez. Hiszen én a saját, mindennapos olvasáshoz szokott lányaimból indulok ki, más gyerekek számára talán elegendő, hogy az uszodában zajló események izgalmas végkifejletéig küzdik el magukat a szövegben.

Az igazi gond a helyesírással van. Megengedhetetlennek tartom ugyanis, hogy egy, a betűkkel éppen ismerkedő korosztálynak szánt könyvben elgépelések, helyesírási hibák, illetve helytelenül egyeztetett mondatok szerepeljenek - ez utóbbi különösen megakasztja az olvasást, és meglehetősen elbizonytalanítja a jövőbeni olvasót.

A sorozat szerencsére hozzáférhető a könyvtárban, így ha Katinak mégis kedve támad elolvasni egy-két kötetet, előtte a lehetőség. Tőlem viszont inkább más könyveket kap majd, ha elérkezik a várva várt pillanat.