2011. július 31., vasárnap

Szegedi Katalin: Lenka

Ez a könyv egyszerűen gyönyörű.

Lenka, a teliholdarcú kislány története olyan képekben tárul elénk, amelyek a szöveget, a történetet másodlagossá teszik. Gondolom, nem ez volt a cél, de a látványvilág dominanciája egyértelmű - talán azért, mert Szegedi Katalin elsősorban illusztrátor, és képekben gondolkodik, a vizualitás nyelvén fogalmazta magát a mesét is, no meg azért biztos, ami biztos, leírta mellé az eseményeket is.

Amelyek egy eléggé magányos kislány életébe engednek betekintést. Egy olyan kislányéba, akit kövérsége miatt a legtöbben kigúnyolnak, de csodálatos rajzai végül mégis segítenek neki összebarátkozni egy kisfiúval. Az elfogadásról szóló mese a Csimota Kiadó tematikus sorozatának része, ami egyértelmű irányt szab a rövid történetnek.

A barátságnak és az "olyannak szeress, olyannak, amilyen vagyok" kérdéskörnek persze érdemes figyelmet szentelni, ilyen direkt formában is. Pláne beszédes képek formájában, amelyek szavak nélkül is megállnák a helyüket. A piros-fehér-fekete-barna színvilágú illusztrációknak itt-ott feltépett hullámpapír alap ad fantasztikus hátteret, erre kerülnek a kitépett, kivágott, rajzolt elemek. Az oldalszámozás szellemes, folyamatosan változó megoldásai már csak a habot jelentik a tortán.


És mégis, éppen egy rajz a rajzban volt az, ami kicsit letörte a könyvvel kapcsolatos lelkesedésemet. A kislány ajtajára kitűzött koponya-lábszárcsont és felette: Lenka, nyilván a "ne zavarj" megfelelője volna. Furcsa, hogy egy játék kalózhajón természetesnek tartom a halálfejes zászlót, annak mégsem örülnék, ha Katalin szobájának ajtaján találkoznék ilyesmivel. Pláne, ha innen szedné az ötletet. Nem tetszik.

Mindazonáltal: ez a könyv egyszerűen gyönyörű.

2011. július 28., csütörtök

Kántor Péter: Kétszáz lépcső föl és le

Ez a kötet először kellemes küllemével keltette fel az érdeklődésemet a könyvtárban, hazavittük hát, és beleolvastunk. Majd szépen visszavittük a helyére.

"Jó lenne, ha kereket/cserélni, meg gyereket/csinálni is tudnál!" - ez a rímpár sok volt nekem kicsit, de nem tántorított el attól, hogy végigolvassam az egészet. A versek egy részével egyszerűen nem tudok mit kezdeni: túlságosan széthullanak bennük a képek, és nem, valahogy nem fogott meg egyik sem.

Pedig van köztük sok kedves darab, és Szalma Edit tarka illusztrációi is gyerekkézbe való kötetnek mutatják - egyszerűen arról van szó, hogy nem igazán az én világom, és felteszem, egyelőre Katié sem. Még úgy sem, hogy érzem az alábbi vers sajátos varázsát:

Nagy Bummtól Nagy Reccsig

Nagymama elindult
 
Nagy Bummtól Nagy Reccsig,
arra jött Nagypapa,
kérdezte, hogy tetszik.

Hogy tetszik, Nagymama,
a világ? Hogy tetszek?
Csúf vagy és gonosz vagy!
Mit mondjak? Szeretlek!

Nagypapa bólintott:
Te rusnya teremtés,
teveled legyek én
holtomig szerencsés!

Azóta ők ketten
egymást nem eresztik,
Nagymama, Nagypapa
Nagy Bummtól Nagy Reccsig.

2011. július 24., vasárnap

Kajsa Gordan: Kifli kutyaoviba megy

Ez is egy olyan könyv, amely először színvilágával, illusztrációival vonta magára a figyelmemet. Az ajánló szerint "Valahol északon élt egyszer egy Kifli nevű kiskutya", és ez az északi hangulat teljesen áthatja a képeket, halványkék, hűvös pasztell árnyalatok, amelyekben szemet melengetően bukkannak fel a piros foltok. Az egyébként textiltervezéssel foglalkozó Mia Maria Güettler illusztrációiban a ruhákat, textileket részben valóban mintás anyagok testesítik meg, igazán mozgalmassá varázsolva az oldalpárokon szétterülő képeket.

A történet maga amolyan óvodába beszoktatós tanmese, viszonylag szerencsés kivitelben. Kifli gazdája munkát kap, és vége az otthoni idillnek, holnaptól kutyaovi (ezt az örökös -i képzőt nem szeretem) - a kiskutya pedig éjjel a nagy és idegen kutyákról rémálmodik, akikkel össze fogják őt zárni. Másnap persze szépen fokozatosan kiderül, hogy az egész nem is olyan rémes, sőt. A folyamatot igazán kedvesen ábrázolja az írónő, az ismerkedős párbeszédek valóban olyanok, mint amilyeneket a játszótéren elcsíphet az ember. Azért mondjuk kevéssé rajongok, hogy Kifli előszeretettel használja a "rendicsek" kifejezést, de Maria Larsson fordítására nem lehet különösebb panasz.

Az összkép tehát egy igazán kellemes könyv, amelynek óvodaelőkészítő hatását nem firtatom, viszont Katalinnal együtt mindketten szívesen forgatjuk Kifli első magyarul is megjelent kalandját.

2011. július 13., szerda

Tóth Krisztina: Állatságok

Tóth Krisztina verseivel először a Kerge ABC lapjain találkoztam, és többségében tetszett, amit olvastam. Az állatos versekkel pedig Katalint mindig le lehet kötni, így kihoztuk a könyvtárból ezeket az Állatságokat.

A kötetben felsorakozó állatok különleges csengésű neve valóban ihlető hatású, bár a versekben néha a tájékoztató funkció kerül előtérbe a költői megoldásokkal szemben ("S hogy tanrekéknél mi a kaja?/Hát a rovarok összes faja."), úgy is mondhatnánk, afféle rímbe szedett természetrajzot tartunk a kezünkben - ezt támasztják alá Baranyai András természethű, de szellemes illusztrációi, illetve a könyv végén található színes térkép is, amelyről leolvashatjuk, melyik szereplő hol él.

Egy bizonyos: ha valaki Ország-várost játszik, és ismeri ezt a kötetet, "állat" kategóriában biztos győztes lesz, mert ugyan ki ismeri közelebbről a tanreket, a fosszát vagy az íniát (sőt, a takin és a milu még nekem is újdonság volt), aki nem olvasta ezt a remek kötetet.

Vombat

Hogyha jő a vombat,
az ember mit mondhat?
A vombat külsején
kevés dolog ronthat.

Egy erszényes patkány,
ráadásul törpe,
jogos, hogy a napját
üregekben töltse...

Hogy az irodalom
a lelkére hogy hat,
nem tudni. Rovaron
éldegél a vombat.

Elég nyugodt állat,
úgy hat kilót nyomhat.
Tilos a vadászat
és rádobni bombat!

2011. július 9., szombat

Julia Donaldson: A majom mamája

Kató már abban a korban van, amikor elhatároztam, nem veszek neki több keménylapos könyvet, részint mert kezdeti vehemenciáját levetkőzve finoman bánik a könyvekkel, részint pedig van annyi lapozója, hogy többre már nincs szükség, hiszen lassan kinő a műfajból.

Most mégis elcsábultam, és először magam sem értettem, miért. Julia Donaldson részben rímekbe szedett története nem a verselés magasiskolája - az eredetivel összevetve Papp Gábor Zsigmond fordítása remekül megtartja a stílust. A cselekmény sem túl bonyolult: a kismajom keresi az anyját, és egy önjelölt mentőpillangó a segítségére siet. A probléma csak annyi, hogy apró rovaragyában mindig csak a legutolsó információ fér el, így sorra más és más állatot mutat a majmocskának.

A végén persze minden jóra fordul, és fény derül a világnézeti különbségre is, amely a félreértéseket okozza:

-Pillangó, hogy lehetsz ennyire vak?
Ezek rám nem is hasonlítanak.


- Nem mondtad azt, hogy hasonlítotok!

- Persze, mert gondoltam, úgyis tudod.

-Hogy tudnám? Minálunk a gyerekek
Kiskorban teljesen másmilyenek!


Axel Scheffler meleg tónusú illusztrációi kellemesen ötvözik a természethűséget és az antropomorf vonásokat, az apró részletek pedig jól visszaadják a nyüzsgő dzsungel zsúfoltságát. A könyv összességében kiváló volt arra, hogy egy tüszős mandulagyulladást feldobjunk vele (már amennyire ez lehetséges), és a kezdő olvasók számára azért kellően fordulatos, néhol kicsit groteszk kérdezz-felelek még biztosan jó néhányszor lekerül a könyvespolcról.

2011. július 2., szombat

Friss tinta!

A kortárs gyerekversek alapos, jól szerkesztett antológiája ez a Friss tinta! - mai gyerekversek alcímmel kiadott kötet. Azt, mondjuk, hogy ki szerkesztette ilyen alaposan, csak eltökélt és célirányos lapozgatás eredményeképpen találtam meg, úgyhogy a négy szerkesztő nevét fedje az általuk forszírozott jótékony homály.

A tíz összeállított versciklus elsősorban életkor szerint van rendezve, de a cikluson belül is fellelhető a tematikus szerkesztés. A rövid, mondókaszerű versektől halad a hosszabb állatos, majd a családról, az óvodáról szóló művek felé, egy idő után szaporodnak a svéd típusú versek is, végül elérünk a hosszabb, versben elbeszélt történetekhez, majd az altatók sora zárja a könyvet.


A kötet szerzői (a teljesség igénye nélkül: Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Lackfi János, Magyar László András, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Varró Dániel és még oly sokan mások) mellett örömmel fedeztem fel Csukás István és Kányádi Sándor egy-két versét is, illetve Gryllus Vilmos műveit, akire eddig elsősorban dalszövegíróként gondoltam, és nem is sejtettem, versei mennyire megállják a helyüket olvasva is.

A verseket kísérő illusztrációkat Takács Mari készítette, aki ebben a könyvben szabadjára engedte festett figuráit, egyenesen rászabadította őket arra a néhány nyomatszerű motívumra, amit a kedvesen árnyalt alakok boldogan vesznek birtokukba - nagyszerű szimbiózis oldalról oldalra.

A kötet számomra legérdekesebb momentuma a záró vers volt: Parti Nagy Lajos Altatója. Hiába a cím, ez már nem gyerekvers, még ha egy gyermekhez szól is. Átvezetés a "felnőtt versek" világába? Meglehet. Vagy éppen búcsúzó a gyermekkortól.