2011. december 11., vasárnap

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? Kaláka verseskönyv

A Kaláka együttes zenéje kisgyerekes családban jó eséllyel megkerülhetetlen. És ez cseppet sem baj, mert a megzenésítés igazi mestereivel van dolgunk, ügyes kézzel nyúlnak a versekhez, hirtelenjében csupa sikerült feldolgozásuk jut az eszembe. És ami külön dicséretes: könyv formátumban is kiadták néhány albumuk szövegkönyvét. Ilyentájt pedig mi más kerülne elő, mint karácsonyi verseskönyvük, amely egyszerre "használható" versolvasásra és énekeskönyvként is. Sőt, elsősorban utóbbiként, mivel a válogatás néhány kevésbé ismert vers mellett számos népdalt, illetve más országból származó karácsonyi éneket tartalmaz.

Az kötetet Keresztes Dóra naiv, engem a cigány művészetre emlékeztető, élénk színvilágú illusztrációi díszítik, amelyek kiválóan illeszkednek a betlehemesek és a karácsonyi népszokások versbe-dallamba szedett világához.


A fenti dal kritikustársam kedvence, korlátlan mennyiségben képes befogadni, még az én interpretációmban is. Magam inkább az alábbi versre szavazok, persze a választáson érzékelhető a kettőnk között tátongó generációs szakadék:

Kornis Mihály:
József

Minden létnek, minden fénynek kincse
te vagy szívemben egyedül, Mária.
Isten Anyja, légy velem, ha félek,
piros ruhában jöjjön a virradat.

Dicsőséges társam a rettegésben,
lábad elé borul most Betlehem.
Remélő árnyak a mélyülő sötétben,
pásztorkirályok és más jó emberek.

Heródes király országában
hasadoz a hajnal, fényes nap jön,
Heródes király országában
bárány baktat le az égből...

alhat a csöppség, alhat az anyja,
Boldogságos szűz Mária:
őrzi az álmuk bölcsességgel
Asztalos Ács szent József.

Szent Karácsonynak éjszakáján
vigadozzunk és örvendezzünk!
Szent Karácsonynak éjszakáján
csöndeskedve éljünk...

A napkeleti csillag fent az égen
tüzével köszönti alvó kisfiad.
Velem ujjong a teremtés ma éjjel,
könnyek fürösztik fáradt arcomat.

Dávid házából József, aki lettem,
koldusszegény ács, de kiválasztatott,
hogy Máriámat egy életen át szeressem,
az ember módján, mint megírattatott.

Heródes király országában
hasadoz a hajnal, fényes nap jön,
Heródes király országában
bárány baktat le az égből...

alhat a csöppség, alhat az anyja,
Boldogságos szűz Mária:
őrzi az álmuk bölcsességgel
Asztalos Ács szent József.

Szent Karácsonynak éjszakáján
vigadozzunk és örvendezzünk!
Szent Karácsonynak éjszakáján
csöndeskedve éljünk...

2011. december 4., vasárnap

Thiery Chapeau: Fenyőlegenda

Erre a könyvre, amely a Mese egy elzászi monda alapján alcímet viseli, véletlenül bukkantam rá. A történet szerint egy törött szárnyú kismadár nem tud elrepülni a fagy beköszöntével, és sorra segítséget kér a fáktól, akik akkoriban még nem hullajtották el a lombjukat télen. De a fák sorra elkergetik, míg végül a fenyő megszánja és tűlevelei közé rejti. Másnap reggelre a szél lefújja a leveleket az irigy fákról, csak a fenyő koronája marad meg - és a mese záró gondolata szerint: Azóta nevezzük a nagylelkű és gondoskodó fenyőfát karácsonyfának, és azóta gyűlünk össze körülötte minden évben ünnepelni.

Hát így. Ez a könyv is azok közé tartozik, amelyekkel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Tetszik az illusztrációk színvilága, kedvencem a madarat alulról, az ágak szövedékében mutató kép, de nem kedvelem az "irigy fák" gnómszerű arcát (a fenyőnek viszont nincs semmilyen) és a képek egyformaságát. Gondolom, egyébként ez utóbbi szülte a nézőpontokkal való játszadozást, ami kifejezett előny.

A karácsonyfa-állítás szokásának ez a magyarázata viszont jól jöhet a "miért?"-korszak kellős közepén - éljenek a mese nyelvén megfogalmazott válaszok.