2012. december 27., csütörtök

Kiss Ottó: Régi kincsek

 Amióta Katalin óvodás, kevesebb idő jut az olvasásra, és olyankor is elsősorban mesék, másodsorban ismeretterjesztő könyvek kerülnek elő, a versek mostanában háttérbe szorultak - legalábbis azok, amelyeket nem tudok fejből. Egy verseskötetet azonban többször is végigolvastunk az elmúlt hónapban, bár lassan visszaköltözik a könyvtári polcra.

Kiss Ottó Dudorászós versikék alcímmel megjelent kötete több műfajból hoz dudorásznivalót. Limerickek, köztük Barni, a mosómedve kalandjai, Weöres- és József Attila-parafrázisok, négysorosok és hosszúra nyúlt nyári medveségek. Vannak köztük emlékek és fantáziaképek, állatok, mesék és állatos mesék, szülők és gyerekek, gazdag a kincsesbánya. No és persze az elmaradhatatlan rím- és szójátékok.

Szép Oláhné

Él egy nő,
nagyon szép,
a haja
pomádé,
úgy hívják,
Katika,
vagyis hogy
Oláhné.

Amikor
dolgozik,
úgy hívják,
Oláhné,
egyébként
Katika,
szíve a
Voláné.

De hiába, öregszem. És egyre vadabbul tör elő belőlem a hajdan oly mélyen elnyomott konzervativizmus - például a hátamon feláll a szőr a "Megkérős, puszizós" vers címétől, majd a "Megkérték Zolikát,/adjon egy csokikát./Öt van csak, bocsika,/mondta a/Zolika." soroktól. Kati bezzeg nem ilyen válogatós, végigolvastatja velem a teljes kötetet, gondosan megfigyeli Takács Mari illusztrációit, amelyek színes hátteret szolgáltatnak a sokszínű gyűjteménynek.

Persze akadnak szép számmal igazán humoros fordulatok is a kötetben, és a vidámság mellé kapunk egy árnyalatnyi melankolikus félmosolyt, finoman adagolva a keserédes cseppeket:

Ha tél van

Ha tél van, verset olvasok,
attól, mint hó, felolvadok.
A vers minden jót felidéz,
a múlt édes lesz, mint a méz.

Ha csendes téli este van,
emlékeimnek teste van.
Ilyenkor bennem merítőz
a forró nyár, a szelíd ősz.

2012. augusztus 17., péntek

Mesekocka

Katalin nagy mesélő. Főleg olyankor, ha én teszek fel neki "miért?" kezdetű kérdéseket. Vagy megmagyarázza a dolgot (-Katalin, miért firkáltad össze a fotelt? -Ezek fel-i-ra-tok!!! Ide van írva, hogy firkálni tilos! ...), vagy meghökkentő és a tárgytól gondos ívben eltérő mesébe kezd. A harmadik mondat után szeme sarkából rám sandít, és ha látja, hogy tátott szájjal hallgatom, még vadabb fordulatokat kanyarít a történetbe.

És hogy mi is az a mesekocka? Három dobókocka, minden oldalán egy-egy előlény vagy tárgy képével. A soron következő játékos dob a kockákkal, és mond egy mesét, amelybe mindhárom dolgot beleszövi. Eredetileg úgy terveztem, hogy lesz külön élőlényeket, tárgyakat, illetve természeti jelenségeket felsorakoztató kocka, de a hal valahogy helyet cserélt a nappal - mindegy, így sem rossz. Legkreatívabban a csepp (könny, eső vagy csak víz?), illetve az óra (konkrét tárgy, vagy maga az idő?) használható.

A kockák elkészítéséhez egy borzalmasan ronda kirakó elemeit áldoztam fel, etikettpapírral leragasztottam a felületüket, majd színes és mintás papírokból vagdostam ki a képeket. Az első használat után szigetelőszalag védőréteg is került a mesekockákra... A ötletet részben ez a blog adta, bár szerzője nyelvtanításhoz használta a játékot, másik ihletforrásom pedig a Rory's Story Cubes nevű társas kockakészlete volt.

Na és hogy vált be a játék a gyakorlatban? Nos, először kicsit korán vettük elő, három évesen Kató még nem igazán volt partner a dologban: mindig engem kért, hogy meséljek, sőt, újra és újra ugyanúgy fordította a kockákat, hogy ugyanazt mondjam el megint. Közben azonban eltelt fél év, és Kati lelkesen fűzi a történeteket, amelyek néha kissé szürreálisak, és általában a csalimesék záróformuláját használják. Persze rövid történeteket mondunk, de idővel biztosan bővül majd a készlet, bonyolódnak a mesék.

Amelyek kitalálását egyébként magam is módfelett élvezem.

2012. augusztus 12., vasárnap

Ismeretterjesztő sorozatok a legkisebbeknek - körkép

Soha nem gondoltam magamról, hogy gyermekeim valamely kérdésére apjuk riposztját fogom válaszolni, és mégis, úgy a százhetvenkettedik "miért" után kicsúszott a számon: azért, mert a macska szőrös, és nem borotválkozik. És az vesse rám az első követ, akinek még nem jutott eszébe hasonló ilyen esetekben. Mert bizony három éves kor táján tényleg záporozni kezdenek a kérdések, hol, hogyan, mikor, mennyi és főleg MIÉRT??? Mit tehetne hát a kimerült bibliofil szülő: beruház néhány ismeretterjesztő könyvre a gyermekét leginkább foglalkoztató témában.

Mi Micsoda Mini

A Tesloff-Babilon Kiadó sikeres Mi Micsoda sorozatának Junior változata is létezik, de az kicsit nagyobbaknak szól, a Mini könyvek viszont tényleg a legkisebbek számára készültek, ennek megfelelően a témaválasztásuk számomra nem mindig tűnt érdekesnek. Az egyik kötet például a vásárlás témakörét járja körül, egy másik az óvodát mutatja be - az ilyesmit az ember általában élőben magyarázza el a gyerekeknek.

Könyvespolcunkra végül csak a Gyere velünk az állatkertbe! című kötet került fel, amely két állatkerti látogatás között segít feleleveníteni élményeinket, és pár érdekességet is felsorol néhány állatról. A tálalás könnyed, egyszerű kerettörténetbe foglalva ismerhetjük meg az egyes témákat, és oldalanként csak egy-két új információval gazdagodik az olvasó, ez nem megterhelő tempó.



Scolar Mini

A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? sorozatának gyermekváltozata elsősorban a remek kihajtható fülekkel lopja be magát az olvasók szívébe, és valljuk meg, tényleg nagyon izgalmas, amikor egy repülő külsejét egy hajtással "feltépve" bepillanthatunk annak belsejébe, vagy egy fület felemelve megnézhetjük, hogyan emelkedik a víz a zsilipkamrában.

Ezeket a könyveket már aprólékosan kell nézegetni, rengeteg felfedeznivaló akad az oldalakon, de a komoly, valóban ismeretterjesztő hangvétel egyszerű és érthető megfogalmazással párosul. A sorozat több kötete is állandó olvasmányaink között szerepel, a témák változatosak, a kert állatvilágától a város éjszakai életén át a hajókig mindenről olvashatunk (egyébként sok az átfedés a Mi Micsoda Mini témaköreivel, de egészen más a feldolgozás).

És azért valljuk meg őszintén, remek érzés azokat a pillantásokat bezsebelni, amikor két és fél éves leánygyermekünk megmutatja és megnevezi egy repülőgép függőleges vezérsíkját.

Kis felfedező zsebkönyvek

A Móra Kiadó zsebkönyvei meglehetősen szűkszavúak, de lényegretörők. Mégsem ezért nyerték el igazán mindannyiunk tetszését, hanem a fóliás oldalaik miatt. Ezek a spirálkötésű könyvecskék ugyanis több fóliát tartalmaznak, amelyek mindkét oldalán ugyanaz a sziluett jelenik meg, csakhogy kétféle kifestéssel, amely így a különböző hátterekkel (illetve az azokból kitakart részletekkel) együtt kétféle jelentést hordoz, ezért kiváló folyamatok, változások vagy különbségek szemléletes bemutatására. Ez a játék a képekkel és rétegekkel az, ami miatt az egyébként korrekt, de kissé rendszerezetlen ismereteket közvetítő sorozat több kötete is megtalálható nálunk.

De azért senkit nem szeretnék abba az illúzióba ringatni, hogy a fenti könyvek minden kérdésre választ adnak. Ellenkezőleg: generálnak majd vagy ötszáz másikat.

2012. július 27., péntek

Nadine Monfils: Nem szeretem a puszikat

A könyvvel kapcsolatos első reakcióm a megrökönyödés volt. De gondoltam, adok még egy esélyt neki, és a könyvtárból kihozva újra és újra elolvastam.

A rövid történet egyszerű, de megrázó - egy kislány nem bírja elviselni, ha az anyja puszilgatja, ezért vesz neki egy kutyát, amelyen anyu kiélheti nyálas hajlamait. Szép. Ne mondd, hogy nem szép. Gondoltam elsőre. Na de nézzük csak a problémát közelebbről: adva van egy anyuka, aki "Egyszerűen nem tudja megállni, és folyton csak puszil és puszil és puszil... (...) Ráadásul anya puszijai olyan nyálasak!" No igen, az én lányaim bújósak, én is szívesen ölelgetem őket, igényeink ily módon találkoznak. De van, aki már kisebb korában sem szereti az állandó testi kontaktust, hát még később, kisebb-nagyobb kamaszként, ahogy például a legtöbb gyerek menekül a szalagavatón elérzékenyülő nagynénik könnyel és rúzzsal elegy öleléseitől.

Rendben, a történet hősnője már kicsi korában ilyen: noha anyut szereti, a puszijait nem. És mivel anyu ezt képtelen megérteni (mert vannak ám ilyen felnőttek, csak valahogy szomorú ezt így mesében viszontlátni), a kislány menekül, elbújik, még a gömbakváriumot is a fejére húzza. A kilakoltatott aranyhal ezalatt hökkenten néz a fogmosó pohárban. De semmi nem segít, "Inkább elmentem apával sétálni, és egy csodás ötletem támadt!" (Az író, és az illusztrátor, Claude K. Dubois együttműködése oly szoros, hogy a képek nélkül nem lenne érthető a történet. És nem tagadom, a képanyag sokat tett a könyv pozitív megítéléséhez: kifejező, kellemes tónusú és nagyon francia képek ezek.) És "Apa tökéletesen egyetértett velem". (Netán ő is sokallja a puszikat? Azért lenne hozzá egy-két szavam.)

A csodás ötletet az ölebeiket ölelgető nénikék adják: nosza, irány a menhely, egy aranyos kiskutya érkezik a családba, akit anyu puszilgathat, és "Azóta minden oké otthon. És ráadásul van egy boldog kiskutyánk!" Ha úgy vesszük, ez egy család mély pszichológiai feszültségének kreatív, állatterápiás feloldása.

Ha meg másképp, akkor egy ijesztő, modern antimese.

2012. június 3., vasárnap

83. Ünnepi Könyvhét

Június 7-11-e között újra Könyvhét. Az esemény honlapja végre a szokott címen található, a késedelmes megjelenés talán a helyszín körüli vitának köszönhető. Csütörtökön tehát irány a Vörösmarty tér!

2012. május 30., szerda

Török Szilvi: Állatfa; Mesterfa

Az Állatfa című kötettel sokáig kokettáltam, mielőtt végül a könyvespolcunkra került. Hogy miért is? A fekvő formátumú, leporelló méretű kötet egyesíti magában az ismeretterjesztés és a képi igényesség kívánalmait. De hogy ezeknek a kívánalmak mennyiben felel meg, az már más kérdés.

Alapkoncepciója szerint az Állatfa háziállatok és néhány vadállat "családtagjainak" sajátos megnevezéseit, illetve néhány kapcsolódó kifejezést sorakoztat fel, a családfáknál szereplő megnevezések azonban meglehetősen következetlenek, esetlegesek. Megtudhatjuk például, hogy a hím- (a könyv szellemében az apa-) nyulat és kecskét is baknak nevezik. Előbbi talán inkább baknyúl (ha már párja az anyanyúl), a másik pedig kecskebak - párhuzamban az őzbakkal. A nomenklatúrában konkrét tévedések is előfordulnak, nem szeretnék más billentyűzetével ékeskedni, akad blogger, aki részletes hibalistát közöl a műről.


És még valami. Értem én, hogy a Török Szilvi a családfa szerkezete miatt használja az apa-anya-gyerek kitételeket, de a "gyerekló" kifejezés olvastán égig szaladt a szemöldököm. Nem beszélve a csorda problematikájáról: őszintén nem értem, hogy miért volt szükség az alábbi hajmeresztő magyarázatokra a teljesen egyértelmű képek mellé:

Gulya - Sok-sok tehén, akik együtt legelésznek a mezőn.
Ménes - Sok-sok ló, akik együtt futkároznak a legelőn. (Ezek már nem legelnek, csak futnak.)
Konda - Sok-sok disznó együtt. (Hogy mit csinálnak, arról inkább ne is essék szó.)
Nyáj - Együtt legelésző juhok. (Na, már sokan sincsenek.)

A könyv legnagyobb erénye az illusztrációk harmonikus színvilága, illetve a figurák, amelyek - ha nem lennének néha túl sokszor copy-paste-elve egy-egy képen - a szívemnek kedves Búth Emília-féle papírkivágásokra emlékeztetnének.

A második, Mesterfa címet viselő kötetet Nagymama vette meg, mivel Katalin egyre mélyebben érdeklődött a városban lépten-nyomon megtalálható építkezések részletei, a különféle szerszámok és mesteremberek iránt (már amennyiben manapság helytálló ez utóbbi kifejezés). Nos, a folytatás még kevésbé nyerte meg a tetszésemet, mint állatos előde. A cél ugyanis ennyire nem szentesítheti az eszközt. A különböző foglalkozásokhoz teljesen különbözőképpen megformált alakok tartoznak, amelyeknek nagyjából negyede találó, de úgy érzem, az illusztrátor erősen hadilábon áll az emberábrázolással. A drótostót és a teknővájó kulturális utalásokat is hordozó megjelenítése igazi találat, de sok az elnagyolt, megkockáztatom, egyenesen csúnya figura.

És véleményemmel, úgy látom, nem vagyok egyedül: Katalin viszonylag ritkán emeli le a két kötet valamelyikét a polcról. Megkönnyebbülésemre.

2012. április 30., hétfő

Szakács Eszter: Tulipánháború. Mesék Habakuk királyfiról

A Villámhajigáló Diabáz iránt érzett elragadtatásom okán már nagyon vártam ezt a könyvet. És nem is csalódtam.

- Miért akarod, hogy valaki megcsókoljon? Talán elvarázsolt királylány vagy?
- Királylány vagyok ugyan, de nem elvarázsolt - rázta a fejét a béka. - Emmának hívnak. Az én apám a békák királya, ezért ha valaki megcsókol, egy teljes órára emberré változhatom.
- Miért szeretnél egy órára ember lenni? - ébredt fel önkéntelenül a kíváncsiság Habakukban.
- Mert akkor elmehetnék kitölteni a jelentkezési lapot a tehetségkutató versenyre - felelte Emma. - A mellső lábaimmal sehogy se tudok tollat fogni - mutatta tapadókorongos jobb mellső lábát.

Igen, Habakuk királyfinak hagyományos, királyfiakra szabott tetteket kell végrehajtania. Mi több, hőstetteket. Például meg kell törnie az országát sújtó átkot, be kell fognia egy szörnyeteget, ki kell állnia három próbát, vagy éppen egy királylányt kell megszabadítania a loncsos fenevad karmai közül. Csak éppen mindig mindent egy kicsit másképp, mint a klasszikus mesékben. És éppen emiatt a másképp miatt olyan jók ezek a mesék.

Abban a pillanatban nagy csattanás és villanás közepette a béka eltűnt, s egy kék farmert és Pavarotti képével díszített pólót viselő lány termett előtte. A fiú igazán csinosnak találta, talán csak távol ülő szemei voltak némileg dülledtnek mondhatóak.

Persze az ilyen remekbe szabott poénok igényelnek némi előképzettséget a klasszikus mesék terén, így egyelőre ezt a könyvet is csak én olvasom. De valószínűnek tartom, hogy a megfelelő időben a lányaim is akkora élvezettel fogják forgatni, mint én most.

A királyfi (tényleg csak a hangzás kedvéért) ezúttal elszavalt egy sort a híres Sanyi manó (Felső-Petúnia nagy szülötte) egyik méltán kedvelt költeményéből:
- Csiribiri, csiribiri, zabszalma!

Naná, hogy Felső-Petúnia nagy szülötte. Tetszik ez a kisajátítás, egy mesébe illő figura mesehőssé avatása egy elegáns félmondattal. Tökéletes. Illetve minden lektor tudja, hogy tökéletes szöveg nincs, tehát: a vérehulló fecskefű nedve nem fehér, hanem sárga. Nnnna.

A kötet illusztrátora ezúttal Takács Mari, aki elővette kisebb gyerekek számára tartogatott stílusát, és - bár azt nem állhatta meg, hogy néhány kollázselemet ne csempésszen a képekbe - vidám és találó rajzokkal tűzdelte meg a szöveget.

Azt pedig szívből remélem, hogy Szakács Eszter tollában van még jó néhány mese, amellyel még sok kellemes pillanatot szerez majd nekem, a lányoknak, rengeteg olvasójának, és talán egy kicsit saját magának is.

2012. április 26., csütörtök

Nyulász Péter: A baba bab

Pici kézbe pici könyv, pici fülbe pici vers való. A baba bab című kötet pedig mindkét fenti kitételnek megfelel. És hogy mikor is döntöttem úgy: erre a babszemnyi könyvre nekünk szükségünk van? Amikor azon vettem észre magam, hogy már ki tudja hányadszor ismételgetem Krisztinának az alábbi mondóka első versszakát.

A baba bab

Kicsi, kicsi tarkabab.
Kicsi, kicsi, kicsírázik,
kicsi, kicsi baba bab.

Tarkabarka tarkabab,
nagyra, nagyra, nagyra nő.
Babszemeket érlelő,
tarkabarka mama bab.

Pedig csak a könyvesboltban lapoztam végig az apró kötetecskét, elolvasva nem is fogott meg annyira, és mégis, ahogy felidéztem és elmondtam, egyszerűen belemászott, beleragadt a fülembe ez a három sor. Aztán persze a többi is, ahogy az jó mondókához illik. Kriszti pedig válaszol, gurgulázva és sikkantva, látom benne felkelni a beszédörömöt - na jó, nem gonoszkodom. Mindenesetre tetszik neki, és a célközönség kritikáját nem illik félvállról venni.

Schall Eszter színes körvonalakkal kerített, még színesebb rajzain pedig gurulnak, hemperegnek a tárgyak, az alakok, körbezsongják a verseket. És amiben Nyulász Péter olyan profi, a modern hétköznapok tartozékai itt is felbukkannak a mondókákban. Kedvencemet a kisfiukkal barkácsolni kívánó apáknál csak azok értékelhetik jobban, akik szakmányban fordítják elektromos kéziszerszámok katalógusait:

Kiszámoló

Öt, nyolc, tíz, húsz
sarokcsiszoló.
Én vagyok a kalapács,
te vagy a fogó!

2012. április 17., kedd

Berg Judit: Micsoda idő!

Jó egy évvel ezelőtt alkalmam nyílt belehallgatni a Micsoda idő! hangoskönyv változatába, és biztosra vettem, hogy ennyi elég is volt belőle egy életre. De a könyvtárban rajta felejtettem a szemem a színes borítón, belelapoztam, és úgy gondoltam, tegyünk egy próbát.

Már csak vonakodó kritikustársamat kellett megnyernem az ügynek - és végül mindkettőnket kellemes csalódás ért. Panka és Csiribí, a tündérlány és a tündérfiú (erről mindig Ethelbert Cleep jut eszembe) történetében megjelenik minden, ami egy magát olvastató gyerekmeséhez kell: állatok és tündérek, megelevenedő természet, apró hétköznapi gondok könnyed megoldással. A kötet fejezeteit különböző időjárási elemek uralják, a szél kisodor egy madárfiókát a fészekből, egy felhő keserves sírásra fakad a tisztás fölött vagy a köd nem hajlandó felszállni a völgyből - Panka és Csiribí pedig felkerekedik, hogy helyrehozzon mindent, és végül megihassa jól megérdemelt forró csokoládéját.

A rövid történetek világosak és követhetőek, az újra fel-felbukkanó szereplők közül közös kedvencünk Benedek, a rímekben daloló erdeipinty-fióka. És jelen esetben sikerült megbarátkoznom Pásztohy Panka illusztrációival is, amelyek tökéletesen illenek ebbe a könyvbe (bár még mindig jobban kedvelem azt a stílust, amit Tersánszky Józsi Jenő A rejtelmes bábu című könyvénél használt). Kevésbé zavar, hogy Csiribí kék Ugg csizmát hord, mint hogy Panka körül az én mértékemmel mérve kicsit sok a rózsaszín, hasonlóképpen hamarabb kiheverem a két bekezdésen belül felbukkanó a süti, pulcsi és táncikál szavak együttállását, mint a "páros szervek egyes számban" szabály következetes felrúgását.

Szóval a mese nem rossz, de remélem, a kezdeti lelkesedés valamelyest alábbhagy, mert ez mégsem az a könyv, amelyet naponta háromszor ugyanolyan lelkesedéssel vagyok képes felolvasni.

2012. április 10., kedd

Orbán Ottó: Kati-patika

Ha már Kati, természetesen bekerült a könyvtárba. És ha már Ottó, csak jókat írhat. Ezt az Ottót felnőtteknek szánt versein keresztül már ismertem, kíváncsi is voltam, az ő Katalin nevű lánya milyen ihletforrás volt gyermekkorában.

Nos, elsősorban kimeríthetetlen. Mármint a kislány kimeríthetetlen, a versek legalábbis egy nagyon eleven gyereket festenek le, aki fáradhatatlanul ficánkol, szaladgál, táncol. Hja, a név kötelez. Nem úgy az édesapa esetében, aki, meg kell vallanom, nem írt olyan szívemközepe verseket, mint egy másik Ottó. Nem gördülnek úgy a sorok, nem olyan a versek témája, nem az a hangvétel - a kedves olvasó is biztosan érzett már ilyet: nem tud mihez kezdeni a versekkel. És ezen nem segítenek Bálint Endre "olyan-mintha-gyerekrajz-lenne" illusztrációi sem.

De azért az alábbi vers mindig megnyugtat: az én ezüstpörgettyű lányom szelíd lelkű galambocska az egykori kis Orbán Katihoz képest.

Ringlispíl

A Kati nevű ringlispíl
forog-pörög, ahogy bír.
Rettentően sok a dolga:
lukat rúgni az új bútorba,
fellökni a kakaót,
kibelezni a mackót,
letépni a füleit,
gyötörni a szüleit,
ezt ledobni, azt megfogni,
késő estig rosszalkodni.

Egyébként ezért sem olvasok Katónak ebből a kötetből. Hát akarok én neki tippeket adni?!

2012. április 3., kedd

Stéphane Gris: A hangok csodálatos világa; A hangszerek csodálatos világa

Két csodálatos könyv, amely két, egymással határos, csodálatos világba kalauzolja el az olvasót. Egy erősen vitatott eredetű idézet szerint a zenéről írni olyan, mint az építészetről táncolni. Nos, a magam részéről nem értek egyet az egyébként igen frappáns kijelentéssel. Ha nem lett volna módom gyerekkoromban is és később is olvasni akár általánosságban a zenéről, akár zenetörténetről vagy konkrét darabokról, akkor még jelenlegi, sajnálatosan sekélyes zenei műveltségem felett sem rendelkeznék.

A hangok csodálatos világa a kottaírás jelrendszerébe vezeti be az olvasót, mesébe szőve, amelyben felbukkan egy unatkozó királykisasszony, egy derék, öreg varázsló, két herceg és három kapitány, számos versenyfutás, illetve száműzetés és várbörtön is, egyszóval a klasszikus mese kellékei szolgáltatják a hangjegyek, módosító jelek és társaik megismerésének hátterét. A csomagolás elsőrangú, a magyarázatok viszonylag fiatal olvasók számára is érthetők, és egy számolni és olvasni már tudó kisiskolás számára kiválóan megvilágítják a hangjegyírás rejtelmeit.

A hangszerek csodálatos világa című kötet azonban már fiatalabb kortól is ajánlható, most épp Katalin egyik kedvenc meséje. Az előző történet narrátora, Hamiska lépi át a hangszerek birodalmának határát, és ott sorra megismerkedik az egymással civakodó hangszercsaládok tagjaival. A békét és harmóniát meghozó végkifejlet maradjon titok, mert maga a történet nem különösebben kidolgozott vagy fordulatos. A szöveg varázsát a hangszerek bemutatása adja.

Hegedű, nővére, Brácsa (Mélyhegedű) és bátyja, Cselló behízelgő hangon társalgott, olykor szívettépő kiáltást hallatva. Nagybőgő dörmögött, Gitár csevegett, Bendzsó hadart, Zongora tagoltan mondta a magáét, Csembaló összefogta a beszélgetés olykor szerteágazó szálait, az előkelő Hárfa-kisasszony pedig szellemesen közbe-közbe szólt, turbékolva, mint egy galamb.

Az érzékletes leírásokat kiteljesíti az antropomorf figurák szellemes, de felismerhető ábrázolása, aminek köszönhetően általában hosszasan kell időznünk az utunkba eső hangszerbolt kirakatánál. És persze az sem utolsó dolog, hogy rövidebb zenei közvetítéseket is meg lehet nézni gyermekünk társaságában, amely először a felismerés örömét adja, majd egyre közelebb vezeti őt a zene élvezetéhez.

2012. március 16., péntek

XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Idén ismét a Millenárison rendezik a Könyvfesztivált, április 19-22. között. Részletek az esemény honlapján.

Én már elkezdtem spórolni...

2012. február 25., szombat

A kis gömböc és más mesék

Nem akarok holmi rókákkal meg bőrökkel előhozakodni, van belőlük a könyvben is, elég az hozzá, hogy a rengeteg - részben ma már felnőtt, aktív vásárlóerőt képviselő - gyerek által szeretett Magyar Népmesék rajzfilmsorozat könyv formátumban való kiadása a siker biztos receptje. Gazdagon illusztrálva, tíz kötetben, külön-külön vagy díszdobozban.

Én óvatos duhajként a könyvtárból kivettem azt a kötetet, amelyről feltételeztem, hogy a népmesék világára még talán nem mindenben érett kritikustársam is értékelni fogja. A kis gömböc és más mesék című kötetre esett a választásom, ez többségében állatos történeteket tartalmaz.

Ha az illusztrációk háttérrel együtt kerültek a könyvbe, akkor azok egy lekerekített sarkú, tévéképernyőre emlékeztető kivágásban szerepelnek - gondolom, az eredetire való utalásként -, kivéve, ha lelógnak az oldalról. És illusztrációból van bőven, minden oldalpáron négy, gondolom azért, hogy a lehető legtöbbet átemeljen a könyvbe Jankovics Marcell és munkatársai csodálatos, dinamikus és gyakran a népművészet motívumaival játszó animációiból. És éppen ez a gazdagság az, ami a mesélés hátrányára válik: a képek, méretük és mennyiségük révén, egyszerűen elnyomják a szöveget, ráadásul nem is mindenhol párhuzamosak a történettel. És ha tetszik, ha nem, nem tudom pótolni Szabó Gyula mesemondó hangját, amely annyira hozzátartozik a könyv által felidézni kívánt élményhez.


A műfajok keresztezése nehéz feladat, és azt hiszem, maradok a rajzfilmváltozatnál, illetve Benedek Elek és Illyés Gyula mesekönyveinél. És különben is, ráérünk még azokkal a népmesékkel.

2012. február 16., csütörtök

Hír: fizetni kell a kortárs mesék nyilvános felolvasásáért

Az nem újdonság, sőt, tréfák és élcek témája, hogy ma már mindennek szabott ára van. Mostantól kezdve a meseolvasásnak is. Amikor először olvastam a hírt a DM (a másik) oldalán, persze engem is meglepett, de az első felháborodás után érdemesnek tartottam kicsit jobban is körüljárni a témát.

Hiszen az iskolákban, óvodákban tartott, illetve külön számukra szervezett felolvasások továbbra is ingyenesek maradnak, ahogyan ez az Artisjus oldalán is olvasható. Az ilyen, ún. jogdíjmentes tanórákat leszámítva azonban ezentúl minden nyilvános felolvasásért - amennyiben a szerző nem méltóztatott már legalább 70 évvel ezelőtt eltávozni ez árnyékvilágból, vagy amennyiben nem népmeséről van szó - minimum 2700 forintot kell fizetnie a szervezőnek, a felolvasó gázsijától és a jegybevételektől függően. Ez persze szomorú hír elsősorban a könyvtáraknak, feltéve, hogy a meseolvasást például színészekre vagy közéleti személyiségekre bízzák - mert ők valószínűleg ellenszolgáltatást várnak egy-egy ilyen fellépésért. Ha azonban a részvétel ingyenes, és - mondjuk, némi ingyenreklám fejében - sikerül rávenni az előadót, adott esetben a szerzőt, az önkéntes fellépésre, a probléma már meg is oldódott. (Na gondolom, azért a könyvtárosoknak egyszerűbb, ha ők maguk olvasnak fel, munkaidőben.)

Egy könyvesboltnál már nyilván nem akkora az anyagi teher, egy-egy felolvasás jogdíját jó esetben ellensúlyozni tudják a kapcsolódó eladásokból, végezetül pedig még a szerzőket is támogatják, hiszen a jogdíj egy része hozzájuk kerül vissza. Hogy irodalmi alkotások előadásánál ez mennyi, illetve az örökösök esetében mi az eljárás, arról az Artisjus oldala nem ad bővebb tájékoztatást. Mindazonáltal van egy olyan érzésem, hogy még Lázár Ervin örökösei sem ebből fognak meggazdagodni.

Végezetül még egy érdekes kérdés: vajon fizetnie kell-e ezentúl a szerzőknek is, ha saját maguk szerveznek könyvbemutatót? Gondolom, majd ha bolondok lesznek. Mert ugyan ki rakna úgy pénzt az egyik zsebéből a másikba, hogy közben abból valaki még bőséggel markoljon egyet?

2012. február 13., hétfő

Weöres Sándor gyermekversei - körkép

Bóbita

Az egyik olyan verseskötet, amelynek véleményem szerint mindenképpen ott a helye minden magyar gyerek könyvespolcán - még ha ez a mondat kicsit propagandaszagúra sikerült is. (A másik egyébként Romhányi József Szamárfüle, de róla majd máskor.) Hogy ezek nélkül a versek nélkül mennyire nem lehetséges élni, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy családunkban összesen négy példányban fordul elő a könyv, hogy bárkinél is legyenek a lányok, mindig élvezhessék ezeket a képeket, rímeket, ritmusokat, amelyeken anyjuk is felnőtt.

Ha a világ rigó lenne

Weöres elsőként, 1955-ben megjelent gyermekvers-antológiáját, a Bóbitát több is követte, de számomra az első válogatás marad a legsikerültebb. Az utolsó gyerekkötetként közreadott Ha a világ rigó lenne magába foglalja a Bóbita anyagát is - igaz, néhol már változtatásokkal. A kibővített kötetet szintén Hincz Gyula illusztrálta, de rajzain ezúttal elvesznek a színek az ákombákom tollvonások között, és többé nem érezhető a lendületes ecsetvonásokból összeálló elnagyolt képek könnyedsége.

Magyar etűdök

Ez a kötet a létező legweöresebb, a legmélyebben enged bepillantást kedvenc költőm életébe: egy maga rajzolta-írta füzet facsimiélje, amelyet felesége, Károlyi Amy számára készített, sokszínű tintával, kisiskolás kézírásával, furcsánál furcsább rajzokkal. És ahogyan az alcímben foglaltatik: ez Száz kis énekszöveg, a tartalomjegyzékben jelölve, hogy Kodály-dallamra vagy egy népdalra énekelhető-e éppen. Merthogy énekelik már régóta, sokan és sokféleképpen Weöres Sándor verseit - de ebből legalább kiderül a szerző hozzáállása is verseinek megzenésítéséhez. Az persze más kérdés, hogy ki mennyire ügyes kézzel nyúlt az egyes feldolgozásokhoz.


Évszakok

Ennek a megzenésítési hullámnak, illetve a négy évszak-tematikának eredménye ez a nemrégiben kiadott válogatás, megfejelve egy DVD-vel, amelyen a megzenésített verseket a kötet animált illusztrációi kísérik. Utóbbi illusztrációk ennek megfelelően rajzfilmszagúak, sőt, inkább animált .gif-ekre hajaznak, és egyáltalán, a tematikus újrakiadásoktól pedig feláll a szőr a hátamon.

Pardon, kissé elragadtattam magam.

Az éjszaka csodái

Ez a vers nem gyerekvers. És ez a könyv sem kifejezetten gyerekkönyv. A többi stimmel. ...furcsán szökken a pentameter-sor elő:/"Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő"A valószerűtlen, sejtelmes hangulatú vershez illenek Róth Anikó álomszínes, tekergő-csavargó, a szöveget magukba olvasztó képei, bár a harmadik oldalon sokkol gigászi, csókos száj nekem kicsit sok volt.
Ettől még Weöres Weöres marad, és ez a kötet talán megfelelő hidat jelent az átkeléshez: a gyermekversek világából a felnőtt(ebb)eknek szánt sorok közé:
"Kinn ülök most a híg téli napon,
mint aranya körében Harpagon,
s ha mennem kell majd: tenger vagyonom
bucsuzóul még összeszámolom:
fű, fa, füst."

2012. február 6., hétfő

Berg Judit: Maszat játszik

Keresztanyu jóvoltából gazdagodott a könyvtárunk Maszat, a háromévesforma kisfiú két legkorábbi kalandjával.

A méretét és szövegmennyiségét, illetve kép-szöveg arányát tekintve is kisgyerekkézbe való kötet első történetében Maszat a játszótéren találkozik a barátaival, de a közös játékot megakasztja, amikor egyik barátja, Sári, ráül a motorjára, ami Maszatnak - mint annyi korabeli gyereknek - nem tetszik. És vajon kinek jut a nevelés feladata ennél a didaktikus fordulatnál? Szerencsére nem egy felnőttnek, hanem Maszat csíkos bohócfigurájának, Hóchócnak, akit Berg Judit valószínűleg hitelesebbnek tartott, mint egy felnőttet (hiszen a felnőttektől természetes a "pedagógiás" hozzáállás, míg egy bizalmi rongybabától inkább meglepő). A konfliktus feloldása viszont kifejezetten tetszik, valósághű: Maszat elkezd aggódni, hogy a barátai sem fognak vele játszani, "de Misi már dobta is neki a labdát." Sári pedig újra felül a motorra, mintha mi sem történt volna, minden rendben van.

A második, oktató jellegű történet Maszaték veteményesében játszódik. Hóchóc játékra hívja unatkozó gazdáját/barátját: a zöldségek bújócskáznak, Maszat a hunyó, aki sorra megkeresi a kiskert terményeit. Kati már második olvasásra kívülről fújta, mikor melyik növény kerül sorra - persze ebben Agócs Írisz finom vonalú rajzai is segítették.

Most, hogy Maszat is csatlakozott a nagyfejű egykék klubjához (amelynek tagjai között a Micsoda kutyával barátkozó Liza és Huba elválaszthatatlan barátja, Kázmér is fellelhető), a könyvtárpolcon biztosan keresni fogjuk a többi kötetet is, néhány újraolvasásra azért érdemes mindegyikük.

2012. január 20., péntek

Bonny Becker: Medve látogatója

A mogorva Medve és az apró, szürke és ragyogó szemű egér karácsonykor érkezett a könyvespolcra, de azóta sem töltöttek túl sok időt a többi könyv között, rendszerint az ágy végében állnak, várva, hogy reggeli-esti-satöbbi mese legyen belőlük.

Soha senki nem jött látogatóba Medvéhez. Ez mindig így volt, és Medve biztos volt abban, hogy nem szereti a látogatókat. Még egy tábla is állt az ajtaján: NE GYERE BE!

De amikor az ajtóban felbukkan az egér, aprón, szürkén és ragyogó szemekkel, Medve nyugalmának vége. Bárhogyan próbálja kipenderíteni a hívatlan látogatót, az újra és újra felbukkan, és szelíd erőszakkal (van ilyen?) győzködi Medvét: ugyan teázzanak együtt. És végül ő nyer: a kandalló előtt üldögélve melengetik a lábukat, és teázgatnak. De csak miután szentül megígérte: ha megitta a teát, távozik.

Medve megköszörülte a torkát. Az egér figyelmesen nézett. Még soha senki nem nézett figyelmesen Medvére.

Na igen, így kezdődik. Egyszerűen az őszinte odafigyeléssel. A folytatás igazán bájos - és Katalin kedvenc része:

- Tudok fejen állni - jelentette be Medve.
- Figyelemre méltó! - kiáltott fel az egér.

A végkifejletet nem árulom el, nagyjából kikövetkeztethető. És jó. Így tehát minden jó. A történet is, a fordítás is, Kady MacDonald Denton varázslatos akvarelljei is. Medve lakása, ez a vidéki angolszász enteriőr, egyszerűen elragadó, ráadásul az illusztrátor nagyon eltalálta a szereplők kifejező testtartásait.

A könyv maga rendkívül igényes kiadás, a - szintén a Pongrác Kiadónál megjelent - Oroszlán a könyvtárban kiviteléhez hasonlít: fűzött, keménytáblás kötés védőborítóval. Utóbbi egy gyerekkönyvnél talán meglepő, hiszen jó eséllyel fél éven belül elszakad, elvész, ilyesmi, én mégis nagyra értékelem: egyrészt valóban védő funkciót tölt be, másrészt pedig egyszerűen szép.

Így hát nem bánom, ha sokadszorra kell is elolvasnom, hogy: Ott volt az egér! Aprón, szürkén és... azt hiszem, a többit már tudjátok.