2015. március 3., kedd

Ursula Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma; A királykisasszony, aki nem mehetett el a bálba

 Elérkeztünk a tündérmesék korszakába. Benedek Elek Többsincs királyfija, Grimm-mesék Rónay György fordításában, hercegek, grófok, bárók, és természetesen válogatott cigánylegények vetélkednek a legkülönfélébb királykisasszonyok kegyeiért, miközben a klasszikus meseirodalom egyre több alkotása vonul be a délutáni-esti repertoárba.

De örömmel fedeztem fel könyvespolcunk számára két kortárs szerzeményt is: Ursula Jones királylányos történetei a hagyományos szüzsé üdítően új megközelítéseit adják. Az egyik királykisasszony egy kis kordén ülve járja a világot, és keresi a birodalmát, a másik pedig nem mehet el a bálba, mert feltalálóként működő királyi atyja elköltötte az utolsó fillérüket is, amelyből báli ruhát vehetett volna magának. Mindkét történetben szerepel bál, tánc, szerelem, és kiemelt szerephez jutnak a sütemények. A megszokott végkifejletig: az ásó-kapa-nagyharangig azonban nem a megszokott eseménysort követve érnek el a szereplők.

A kedves fordulatokkal operáló, de mégis már kis kortól követhető történeteket (Kriszti egyébként nagyobb olvasójuk, mint nővére) olyan remek mondatok dobják fel, mint a hencegő királyfi szájából elhangzó „Az én birodalmamhoz képest az övéik csak felázott kis teniszpályák.” kijelentés.

A kötetek sikeréhez nagyban hozzájáruló Sarah Gibb illusztrációi pedig hamisítatlan rokokó képek, éppen annyira giccsesek is – és ebből már leszűrhető: magam tulajdonképpen kedvelem a rokokó művészetét. A mindent elárasztó filigrándíszeket, az apró részletekben tobzódó tűéles sziluetteket, az ellágyuló színeket és túlzásig finomodó formákat. Igaz, a helyenként copy-paste módszerrel ismételt elemek kicsit elvesznek az egyes oldalak eredetiségéből, az összbenyomás mégis egészen kellemes. Ha már a hercegnők csillogó és bájos világát nem lehet megúszni, legalább essünk rajta túl stílusosan.